Wohnfläche azaz Élettér

                Lassan, de biztosan végigvesszük a Main Kampf minden fejezetét.
Manó adta az ötletet, mert reggel az ő blogjával indítottam, és tett benne egy utalást a náci karlendítésre, és mivel úgy is a szállásunkról és körülményeinkről akartam értekezni, ezért kapóra jött az ötlet, mi legyen a cím.
                Tehát a szállásunk.
Egy szoba, olyan 3x4 méteres, benne egy kétszemélyes ágy, egy asztal, két szék, de az egyiken a számítógép van, meg egy nyitott polcos szekrény. Spártainak mondanám, de kezdetnek megfelelt.
Gyorsan kellett a lakhatás, meg lakcímigazolás is, meg olcsóság. No az nem lett, mert 400 a rent.
Ha a gugli térkép címkeresőjébe beütitek, hogy BS14 8EY akkor azt dobja ki, hogy itt lakik Lui. Ha átváltotok műholdra, még az utcán is végigsétálhattok. Sőt, ha írtok előtte, kiállok az ajtó elé integetni. DDD
            Mára már nőttek az igényeink.
Nem akarunk ilyen távol élni a pezsgéstől, nem akarjuk, hogy hetedmagunkkal osztozzunk a fürdőszobán, benne a wc-vel. Eleinte hatan voltunk, aztán a háziak hazautaztak másfél hónapra, így maradtunk négyen.
Nagyon jól elvoltunk. Mindenki szabadon hódolhatott szenvedélyeinek, mindenki tiszteletben tartotta a másik privát szféráját. Örömteli volt így négyen, és rossz volt, mikor háziak visszajöttek, és hozták a mamát is.
Ja, maga a ház egy négyszobás kétszintes cucc, kis kerttel, szerszámos sufnival, garázzsal.
A nemek aránya is ideális volt, két hím két nő. No nem mintha bármi is lett volna.
Mind a négyen dohányosok vagyunk a háziak meg nem, ezért csak kinn lehet áldozni a dohányzás örömeinek.
Be is laktuk rendesen a szerszámos sufnit, mert az első esős napon kijelentettem, hogy a f.szom fog kint ázni, mikor itt ez a jó kis hely. Tettünk be székeket, hamutartót és onnantól minden este ott ment a buli.
        És ami nagyon fontos, egyikünk sem települt rá a másik életére. Ha rossz kedve volt valakinek, hagytuk hadd borongja ki magát, ha vigasz kellett, nyújtottunk.
De ez az idilli kommunaszerű létforma immár véglegesen felborult. Háziak nem dolgoznak, bár mikor ezen sorokat írom, már második napja igen. Egy a lényeg, megszűnt a reggel morcos magánya, amikor az ember még önmagát is útálja, nemhogy azt aki betör ebbe a keserédes búskomorságba, amiből az ember az első kávé és az első két cigi után kezd kilábalni, ha sikeresen elkerüli a már hajnalban társalogni kívánó intimszfératerroristákat.
Nekem egyszerű a dolgom, mert ha valaki ilyenkor hozzám szól, én hallgatok. Ha nem adja fel, szépen megkérem, ne szóljon hozzám, míg én nem szólok, és ne is nézzen még csak felém sem, mert provokációnak veszem. Ezt a háziak már tudják, ezért nem csodálkoznak, mikor kávéscsészével, két szál cigivel a kezemben elhúzok mellettük a konyhában.
Csendben félrehúzódnak, esetleg halk bocsánat-ot rebegnek és OK. A mamit meg rászoktattam a csendre.
Eleinte jött, hogy mit ücsörgök itt egyedül, meg eső meg szél, meg minden szar, idióta téma.
A süket csendből levágta, nem én leszek a klubbdélelőtt doenje, ezért mára elértem, hogy ha benn vagyok a sufniban, be sem jön, hanem halkan elsurran a kert végébe cigizni. HELYES.
   Kedvesem kedves nő, ezért hiába mondom neki, ne hagyja magát provokálni, hogy szólaljon meg, ő nem az a tuskó, mint én.
Ezért csak nekem panaszkodik, hogy már megint nem hagyták kornyadozni reggel, és már nem bírja.
         Ezért elkezdtünk lakást kerseni. Nem egyszerű a dolog. Vannak egyéni hirdetők, meg vannak lakásügynökségek.
Az ügynökség nem jó, mert egyrészt ügynöki díjat kérnek a szolgáltatásért, ami nem kevés, a másik meg az, hogy még az ánuszába is beletúrnak a bérelni szándékozónak, vajh mennyi pénzzel rendelkezik.
A magánhirdetők is veszélyesek, de ők más szempontból.
Zsani barátnénk figyelmeztetett, hogy ha az itteni internetes piactéren, a Gumtree-n keresünk, vigyázzunk, mert sok az álhirdető pénzvadász. Ezek főleg nigériai bevándorlók, akik erre szakosodtak.
Első lépésben feladnak egy kellőképpen csábító hirdetést. Lavli, bjutifúl meg vanderfúl lakás, hosszú/rövid távra, pároknak/egyedül állónak, városközpontban, teljesen berendezve, teljesen felújított, nagyon olcsón kiadó.
Aztán ha valaki ráharapott a csalira, ahogy mi is, jön a kövi lépés, a síránkozó levél. Már ez gyanús, mert eléggé kitárulkoznak, ami egy ilyen kontraktusban felesleges. "Apám beteg, itt vagyok, ott vagyok, nem vagyok Bristolban mert", de hamarosan......
Aztán jön a köv. emil, hogy ő már rengeteget csalódott a bérlőkben, mert nem fizettek, becsapták, etc...
Ezért ha nem gond, -isten őrizz, hogy neki pénzt küldjünk,- adjunk fel egyhavi rentet a West. Unin keresztül egy megbízható barátunknak. Ő már azzal is megelégszik, ha elfaxoljuk neki a feladó vevényt, mert ezzel már bizonyítottuk, hogy van pénzünk.
Persze, bizonyítottuk volna, hogy mekkora faszok vagyunk. A vevényen ott van a számsor, amivel kiveheted a lét. Ezt a kasszás írja rá és a számítógép generálja. Ilyenek ezek. Ja.
Azóta számtalan ilyen emil jött, mert az első lépést azért megtesszük, hátha...
De ami meglepett, első ilyenünk után jött egy emil egy internetes biztonsági központtól, hogy veszélyes útra léptünk és ne tovább. Súlyos átbaszásnak leszünk részesei ha tovább haladunk.
Ez félelmetes is egyben, mert azt jelenti figyelnek minket.
Egyszer már írtam az idézőjelbe tett szabad világról, de senkinek nem tűnt fel az idézőjel.
Addig szabad ez a világ, míg a nagytestvér akarja. Nem tudod nyugodtan még a tökeidet sem megigazgatni. Lányok meg amit akarnak, mittudomén.
Döbbenetes az a sok kamera ami figyeli az ember lépteit. CCTV. Így hívják a leskelődő kamerákat, amit cicatévévé degradáltam. mindenhol ott vannak és mindent látnak. Valahol ilyesztő.
És egy szombati hajnalon mégis minden össze van hányva, térdig gázol az ember az üvegcserépben meg a sörösdobozokban.
Úgy látszik ez még belefér. DDD