Nincsenek szavak...

         mert mit mondhatnék én, vagy mert mi vigasztalót kaphat bárki is, mikor elveszíti a "leg- et" ?
  Lett légyen az gyermek, apa, anya.
        Ezért hát bocsáss meg apám, nem írok mementót!

        Mi ketten tudtuk, mit jelentünk egymásnak. Szavak nélkül.
        Nyugodj békében Öreg!

Még élek még

                    Rég volt már, mikor utoljára karistoltam ezen az oldalon, de van mentségem.
Kibaszott lusta vagyok, meg aztán az új melóm.... De haladjunk sorban a történésekben!
                    Volt ugye egy lakótársunk ebben a fene nagy lakásban, akivel kissé megromlott a kapcsolat.
Állítom, nem rajtunk múllott, de hála a sorsnak, meg neki is, elvonszolta magát másfelé. Rémálom.
Többször nem is említem, mert ellentétben vele, én nem fogom rossz hírét kelteni, meg aztán nem érdemli meg a több karaktert.
       Adtunk fel hirdetést, mert azért vannak költségei egy ilyen háznak, amik jó, hogyha megoszlanak. Sokat gondolkodtunk Mariannal, bajlódjunk-e hazánkbélivel, aztán úgy döntöttünk, nem kell még egy szarkeverő.
Aztán ki mellett döntöttünk a sok jelentkező közül? Hát persze, hogy egy magyar srác? lett a befutó. Azért a kérdőjel, mert bár harmincon túl van, nekem már az fiatal korosztály. DDD
       A Szabi. Nevezzük így új jöttmentünket, ideális lakó.
Már első alkalommal lenyűgözött minket. Bejön, vigyorog, beszél, vigyorog, szólok hozzá, hahotázik.
Akkora arc, és ami fontos, hatalmas humorérzékkel áldotta meg a sors. Még a legfondorlatosabb, kitekert, kibaszott szóvicceimet is érti. DDD
És éjszaka dolgozik ő is, mert recepciós egy hotelben. Otthon meg angol tolmács volt.
Azonos az életciklusunk, kivéve a wc használatot szerencsére. Ő ajánlotta, hogy aludjak füldugóval. Adott is egy párat, újat persze, mielőtt lecsapná valaki. Kipróbáltam, és tényleg jó. Aztán másnap megint, és utána eltünt az egyik. Kerestem mindenhol, de felszívódott. Most aggódom, nem az agyam felé vándorol-e a fülemen át, de szerintem már odaért volna. Hacsak....
Hacsak nem nincs agyam, aztán most csak légüres térben siklik csendben, hogy óvatos landolás után kipottyanjon a másik fülemen.
És nincs a seggemben sem! OK?
De vettem újakat.
Mi volt még, lássuk csak?!
Igen. Új meló.
                Az úgy kezdődött, hogy volt egy barátném, akivel együtt jártam angolra, de aztán abbamaradt a dolog, már az angolozás, de megígérte, hogy ha lesz hozzájuk felvétel, akkor beprotezsál.
Aztán lett felvétel, mindjárt három helyre is, így üzent, hogy mehetek a felvételi lapért.
Elmentem, és elkövettem egy nagy hibát.
Van ugye egy kertecskénk, amit Mariann művel szeretettel, a meztelen csigák meg eszik a virágot előszeretettel. Én ezt elpanaszoltam az ott tartózkodóknak, meg azt is, hogy mi módon vettük fel a harcot a betolakodók ellen. Há' bazmeg, tűzzel-vassal irtottuk, irtjuk őket, és ő ezt hallotta, de a csaj meg radikális állatvédő, aki szerint halljon inkább ember, minthogy állat pusztuljon. Lényeg a lényeg, meg lettem útálva rendesen, de becsületére legyen mondva, amit ígért, megtartotta.
Mi meg, illetve már csak Kedvesem, magányosan folytatja a csigavadászatot. Csigahunter. DDD
Megy minden éjjel és lecsap kíméletlenül.
Hol tartottam? Eltértem vazze, mint Niki a fő csapásról.
Ja a meló.
Elmentem hát interjúra, mert hát kellett.
Az volt a szerencsém, hogy egy másik magyar csaj is akkor ment és nem volt autója. Nekem sem, mert a Nissan már honi aszfalton szeli a ...nem a habokat, hanem a faszom tudja mit.
De Kedvesemnek van egy bérelt Smartja, ami két személyes. Na abba csajt bele a csomiba, én meg elől, és így döcögtünk el jó messzire, mert miért is lenne a szomszédban meló.
Kiszálltunk, bementünk, előadtuk miért, és jött a két nightshift manager és megkezdődött az interjú.
Én tartottam magam keményen, mint tengerészgyalogos a próbavallatáson, nem szólaltam meg, hiába faggattak. Hámmondom, itt van a csaj a középfokújával, nyilatkozzon ő. És lőn. Jól tette a dolgát, mert miután megígértem, hogy tanulok, meg esküszöm, hogy nagyon, de nagyon...megszólalt a pötööm fickó:
Wellcome on the board. Board???? Mi van itt, poker night? Aztán leesett, persze, hogy miről van szó, mert azért bár nem beszélem a nyelvet, hülye nem vagyok. Fel lettem véve, amit egy kézfogással pecsételtünk meg.
Következett még rá három napra a tréning, ahol egy vézna irodista spiné előadta két órán keresztül, hogy mit csinál a vállalat, kiknek szállít, mik az elvárások, etc...
Mit mondjak? Interkontinentális íven leszartam, mert nem értettem. Annyit tudtam, ha elém tettek egy papírt, azt alá kellett írni. Na jó, többet, de úgy nem poénos.
Aztán mi volt még?
Ja. Felmondtam a hotelben. Mariann írt egy gyönyörű felmondólevelet, amit Dawn, a manager nagyon díjjazott. Mondta, hogy ilyen szépen megfogalmazott, összeszedett irományt még nem is látott.
Hehe. Odaadtam neki a levelet, elolvasta, aztán felkiálltott:-NO, LUI, NO!
De mondom, yes, mennem kell bakker, mert éhen hal a család. Szeretett engem.
            Első nap a melóban.
Mondták, készüljünk, mert hideg lesz. Ok. Magamra kaptam a komplett hazai ruhatárat, biztos ami biztos.
Bekocogtunk, mint egy-egy Michelin baba. Elég snassz volt így követni a betanító csajt. Mert a tanulás fontos.
Mentünk is a csaj után, mint a kiskutyák. Nem is, inkább kiskacsák. Szépen, libasorban, mert igen szűk a hely a picker roomban.
Hogy mi lett volna a feladat? Szállodák, éttermek, iskolák zöldség-gyümölcs rendeléseit kellett volna összeszedni, dobozolni, gépre vinni, aztán kitolni egy nagy kocsin a megfelelő autóhoz, hogy berakodják.
Nem nehéz.
De.
Szaladgáltunk a csajjal egy órán kersztül, aztán szólt Trevor, az éccakás manager, hogy segítsek Joenak, az angol topup mannnak. Topup? Az meg mi a fasz?
Hát az a legrohadtabb meló a világon.
A pickerek szedik össze a cuccot egy igen kis teremben, tán 50 négyzetméter ha van, középen fémasztalok, rajta mérleg a számítógéphez csatolva, meg monitorok, amin dolgoznak, a falak mentén meg fémpolcok fej feletti magasságig, amin az összeszedendő cuccok vannak, de rengeteg féle és nagy mennyiségben.
És ezek gyors ütemben fogynak, és pótolni kell őket, szintén gyorsan, hogy basznák meg.
És van két raktár egy irdatlan hosszú, ahol nulla fokon tárolják a cuccot, meg egy másik az udvar túloldalán, ahol meg a banánérlelő van, meg narancs, citrom, krumpli, ilyesmi. Na innen kell topupolni befelé.
És folyamatosan. Addig havaj volt, míg ketten csináltuk Joeval, de három nap múlva már egyedül kellett.
Iszonyat.
Bemegyek műszak elején, elkezdek pakolni befelé és reggel abbahagyom. Vannak eszközeim is.
Molnárkocsi, béka, meg egy hatalmas kétkerekű kordé, amit én nem is használok, mert szar megemelni súllyal, meg szar tolni is.
Lényeg, hogy kemény a meló, én meg vézna vagyok. Nem elég, hogy már a farkamat is látom, ha lenézek, de ha jobban megerőltetem a szemem, vagy felteszem az olvasószemüvegem, akár az ánuszomat is.
    Na, közzéteszem, emésszétek, aztán egyszer csak folytatom. :)
Ajánlom Nikinek, újdonsült barátnémnek. :)

...és akkor Shakespeare

      De előtte egy kis összegzés a hazaútról.
Megtett távolság 2140 km, Bruttó idő kereken 24 óra, mert pontban este kilenckor voltunk a házunk előtt, és az időzóna miatt egy óra mínusz. Tankoltam négyszer, durván 50 fontért alkalmanként, de az utolsó, osztrák tankolás után otthon még több mint feléig volt a tank. Hét energia ital, egy teljes termosz nagyon erős kávé, egy karton izopia, meg négy csomag Malbi. Kifelé hét csomi kék Bond fogyott. Tíz szendvics, amit sk. gyártottam, és egy fürt banán.
Pontban este nyolckor indultunk, mert bár már félkor az autóban ültünk, a GPS négy darab Dovert dobott ki célpontnak, négy különböző megyében, így vissza kellett jönnöm a házba, bekapcsolni a komputert és megnézni, a mi Doverünk melyik megyében van.
       S akkor Sexpír.
Régi vágya teljesült Mariannak azzal, hogy elvittem a Sexpírbe. Nem poker fan, csak vegyülni szeretett volna már. Nem volt egyszerű, mert bár ő kocsival ment volna, én megmondtam a frankót, hogy nem vezetek, mert egyrészt a bérelt kocsi az ő nevén van, másrészt meg a poker és a whiskey......
Azonkívül, ha meg akarja kóstolni a csapolt sörnedűket, bizony nem alkalmas eszköz a közlekedésre az autó, mert a sörcsapok két hatos sorban várják a szomjas vándorokat. Így aztán gyalog vágtunk neki a két mérföldnyi távnak, ami marhára nem esett jól, mert már a kétszeresét megtettem aznap, ugyanis dolgoztam, és gyalog járok. De beértünk, és a két szomjas vándor egyből lecsapott egy-egy adag csapolt Foster's-re.
Közben puhatolóztunk, jobbára Mariann, hogy lesz-e poker, mert láttam pár ismerős arcot, de nem láttam a főnököt, a spanomat. Aztán kiderült, egy fiatal srác szervezi már, aki erősen Morrisonra hajaz, ezért nekem egyből szimpi is lett. Lényeg, hogy összejöttünk tizenketten, így két asztalon toltuk.
   Hála szerencsémnek, Walter a mumusom a másik asztalhoz került, így nyugodtan agróskodhattam.
Ott volt Izmigyuri a testépítő, meg egy szőke srác, akit szintén ismertem már. A többi sötét ló.
Nagyon jól játszottam, mert fél óra alatt már feldupláztam magam, anélkül, hogy egyszer is mutattam volna.
A szellemiségről annyit, hogy bár az első két órában kilencszer vásárolhattad vissza magad, másfél órán keresztül nem volt rebuy az asztalnál.
Élveztem nagyon, hogy nem tudtak hová tenni.
Az meg végképp összetörte őket, mikor 100-200-nál egy kétezres 3.betet simán dobtam egy gombról jövő ötezresre, mondván, az A7-m kevés a két királyodhoz. És az volt nála. DDD De azt nem tudták, hogy én sem tudtam.
Persze azért a két ismerős nem mindig ette meg a cseleimet, ugye zsetonszámolgatás, az ellen zsetonjainak méricskélése mellett, a zsetonkiosztás elmélyült tanulmányozása, elégedett vigyor a számomra teljesen halott lap láttán. Ócska trükkök ezek, de balekok még beveszik. :)
Aztán jött a vég egy AKs formátumban. Szőke haver már nem bírta cérnával és belement egy kinek nagyobb a fasza partiba, bár ha úgy vesszük a hatos pp nem kínált rossz esélyeket. DDD Nagyon sokat vesztettem, így dobás, dobás...Mariann már unta, de ez a poker. Ha nincs lap, vagy zseton, nincs játék sem.
De aztán megérkezett a lap egy kettes pp képében. Simán elengedtem volna, ha rámemel valaki, de hagytak belimpelni, így aztán happy lettem a harmadik kettes láttán a floppon. Itt rontottam, mert kéz előtt beszéltem. All in toltam de csekk lett belőle. Az érkező második nyolcas után hanyatt is dőlhettem volna, ha van háttámla. Közben rájöttem arra is, miért rontottam. A gyerek előtt, aki még benn maradt, nem volt kártya, de ezt csak én vettem észre, ő bőszen tolta befelé a zsetonjait. Há én nem szólok, az biztos. Nehogy új osztást alkudjon ki. Meg ha nincs kártyája, az az ő baja. Én tudok mutatni egy nagyon fasza kettes fullt nyolcasokkal.
Na riverre végre bekerült az összes pénzem, fickó mutatott volna, de nem volt mit. Még az asztal alá is bebújt, de nem volt sehol lap. Ekkor megmutattam drága ketteseimet és elismerte, vesztett volna. Így vissza is tértem a játékba, a többiek nagy bánatára, és megint rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok versenyző tipus.
Untam magam, ezért már mindent játszottam. A csippjeimet, ha ss volt az ellenfél, az embert, ha tudtam olvasni, vagy pusztán a boardot hobbiból. Megfigyeltem magamon nem egyszer, hogy a játék lélektana sokkal jobban izgat, mint a nyerés lehetősége, és egy pazarr blöff jobban feldob, mint a kassza maga. Kár, hogy ezeket nem mutatja az ember. Általában. Persze a CG az más világ. :)
Aztán persze addig hobbiskodtam, míg el nem basztam az egészet.
Van ugye az a pokeres alaptörvény, hogy "Ne feltételezz értelmet az ellenfélnél!"
Jobbomon egy balek ült, aki az én zsetonkiosztásomat próbálta olvasni, nem sok sikerrel. Nem tudta hová tenni a fehér-50 feliratot meg a többit, ezért Mariann felírta még angolul is, így lett nemzetközi a kiosztásom.
Mindenhol követelem, hogy írják fel, vagy adjanak egy lapot, mert nekem önbizalmat ad, és része a taktikámnak is. :)
Szóval NV-ként valami iszonyat szart kaptam, számok jó messze egymástól és limpelt befele mindenki. Ezt persze nem hagytam és a kövi körben már csak a KV meg én maradtunk, de ő is csak megadott. A floppot már nem is néztem, mert biztos voltam benne, hogy egy merész hívásra dobni fog. Nem dobott. Na akkor nézzük meg a nyílt lapokat! Semmi extra, nyolc magas, két szín lenn. Ax-re tettem, meg belevettem még a színhúzót. Ebbe még egy szetet is belehazudhatok és így is játszottam. De csak megad. Még mindig az Ax volt a legvalószínűbb, ezért újabb emelés, újabb megadás. River K. Na mondom, színe nem jött, az ásza sem, akkor all in. A balek nyavajgott kicsit, majd betette ő is a maradékot. Szopás. De ezt csak én tudtam, mert a többiek dícsértek, milyen jól becsaltam az összes pénzét a potba. Mutatás. Szemlesütve mutattam  a 4 9 lapokat. Semmi. No de mivel nyomult balekunk? Kérem szépen K6o volt nála és erre tette fel a versenyét.
Nem baj. Meleg kézfogás, búcsú mindenkitől, aztán kiültünk Mariannal a teraszra, mert csengőszóra berendeltünk még söröket.
      És ekkor jött a csoda egy skót fickó képében. Nem tudom, de minket mindig megtalálnak a hóbortosok, a részegek. Ő is. Először azt hittem maga a halál az, mert még nálam is vékonyabb volt, az arcára meg rászáradt a bőr. Tiszta halálfeje volt. Mikor meg megszólalt, azt hittem Nick Cave az. Megvan ugye?
Iszonyat mély hang, de nem rekedt, hanem olyan megnyugtató, andalító mély. És nyomta, nyomta. Főleg felém fordulva. Meg is jegyezte, hogy milyen szűkszavú vagyok. Mariann kisegített, hogy értem én amit mond, de hiányosságaim vannak még a nyelv terén, ezért ritkán nyilvánulok meg verbálisan. Megértette és továbbra is nekem nyomta a szöveget. Néha megkértem Mariannt, fordítsa már le, de a lényeg lejött. Nem egyszerű a skótok élete sem.
Jah! Vettem egy új baseball sapkát, persze New Yorkosat, de az eleje skót kockás. Nem éppen oldalhelyes a cucc, de emberünknek tetszett, mert mittudomén melyik klán kockáit viseltem, és azok jó emberek. Bakker! Ez nekem olyan, mint mikor a vak a sós kiflit olvassa Brájlban. De megnyugodtam, hogy nem leszek lekardozva. Addig dumáltunk, míg a csapos ki nem rúgott minket. Közben persze előkerült a hátizsákjából egy két lityis Cider-es flakon is, de kihagytuk. Mariann nem szereti, én meg már az utolsó sörömet sem tudtam meginni. Van ez így. Elsétáltunk vele egy darabon, de mivel ő még diszkót keresett, mi meg már nem, elváltak útjaink. Hazafelé végig a csatornát követtük, így hatalmas kitérővel, de megérkeztünk.
A lényeg pedig az, hogy nem vagyok jó pokeres, legalábbis a versenyek utolsó szakaszában. Mindig ugyanazt az agró stílust nyomom, ami ilyenkor már nem jó. De hát unom magam, és élvezem, mikor megriadnak az ellenfelek.
De majd a Gala-ban a CG.
Lehet abban is ugyanolyan szar vagyok. DDD

Játékban még...

               Sokat váratott magára az újabb szösszenet, de az van, hogy nem nagyon történik semmi, ami meg történik, az nem érdemes említésre. Illetve nekem érdekes, de nem biztos, hogy érdekel benneteket, mit tettem,  mondjuk tegnap, mikor sűrű bocsánatkérések közepette közölte velem kedvenc csempészcigi árusom, hogy elfogyott a dohány, amit oly nagy előszeretettel vásároltam kétnaponta. Hehe. Nem fogjátok megtudni, csak aki priviben kéri. DDD
        Két téma lesz a mai tananyagban. Az egyik, hogy hazavágtáztunk az autóval, a másik meg a poker a Sexpírben. Remélem, jó öreg William megbocsájtja, hogy így írom, de oly messze vannak a billentyűk a nevéhez.
        Tehát hazavittük az autót, mégpedig abból a megfontolásból, hogy nem érdemes kockáztatni a lebukást, ami egy esetleges közúti ellenőrzésnél fennállhat. Nem mintha lenne ilyesmi, de nézem itt ezeket a rendőrös műsorokat, és profik a fickók. Rendszámfigyelő kamera minden járőrautón, és ha kérik, már lökik is az adatokat a kis táblácska alapján. Nekünk volt három bizonyítható tilos parkolás, azonkívül számtalan gyorshajtás, amit nem tudtak hová postázni, ergo benne vagyunk a rendszerben. Innen már csak egy buzgó közeg kell, aki lekérdezi a rendszámot és végünk. És nem ezek a fő bűnök, hanem az, hogy adózatlanul használjuk a királynő útjait. Isten óvja mindkettőt! Max fél évig lehet, aztán fizetsz, vagy kockáztatsz.
Szegény Kedvesem minden alkalommal, mikor beállt mögé egy rendőrautó, éveket vesztett életecskéjéből.
Így hát huzi haza.
       Kedvesem este hatig dolgozott, így este nyolcra tettük az indulást. Oly mindegy 2K kilométernél.
Mivel visszafelé repcsi volt a terv, csak két kis bőrönd lett a miénk, a többi kétmillió szatyor, táska, faszomtudja doboz pedig az ajándékok. Megtelt a kocsi, de a fő helyre, kézközelbe mi került? Persze. Egy rahedli csempészett Malbi, meg Izoital meg kávés termosz meg energiaitalos dobozok.
Hét ilyen szart vettem és el is fogyott mind. De nem is aludtam el a volán mögött. DDD
Rutinosan hajtottam, nem úgy mint kifelé. Ismertem már a dörgést, Mariann pedig remek mitfárer volt megint.
Szervó is megcsináltatva az utolsó előtti nap, így hajthattam a vasat.
A hajnali két órás kompra rendeltem jegyet a neten, de már tizenegyre Doverben voltunk. Hamar lement az első négyszáz. Az ügyintéző persze volt oly kedves, hogy kérés nélkül felajánlotta, mehetünk az éjféli komppal. Innen is kösz haver! Nyertünk két órát, amit aztán útközben el is vertünk. Eü séta, meg pisi, meg torna, meg arcmosás. Kaki nem volt.
Ja. Próbáltunk aludni a kompon, mert az a szokás, de egy rohadt kis csaj, már bocsi, vagy inkább a szülei a balfaszok, nem tudom, de nem hagyott aludni senkit. Az hisztizett, ordított, sikított, és senki nem volt, aki rászólt volna, hogy ha még egyszer kinyitod a szád, anyáddal, apáddal együtt a tengerben lelitek halálotok.
Próbáltam megfogalmazni, de csak az járt a fejemben-I kill you, kis köcsög.-
Mariann azért szundított, ami fontos egy mitfárernek. :)
     Behajtván Európába egyből átállt az agyam a normális közlekedésre, pedig tartottam a dologtól.
Béna angolok. Csak cammogtak, szokván a helyes irányt.
Innen már egyszerű, mint ahogy egy harsány hazánkfia beleüvöltötte a komp légterébe-"Beállok a középső sávba, oszt tolom neki bazdmeg." Na ezért tudják olyan kevesen itt, hogy magyarok vagyunk, Mariann meg én.
Amúgy meg tényleg az volt. Egészen a német határig vagy mi, mert ott kettő sávra szűkült az út, ha jól emlékszem, de nem biztos. Lényeg, hogy vagy beállt az ember a kamionok mögé és döcögött kilencvennel, vagy kitolta a kocsit a belső sávba és felvette a ritmust, ami 150 és 200 között volt. Félelmetes.
És ment a vonatozás, csak nem 130-al, hanem 150-170-el, úgy, hogy melletted kamionsor, fúj a szél ami dobálja a kocsit, előtted két méterrel másik autó, mögötted a Ferrari meg beleszorult már a seggedbe.
A felkelő nap meg persze pont a szemedbe süt, amit az előző este kitakaríttatott autó szélvédőjére fújt zsíros szar ezernyi nyalábra bontott, ezzel minden esélytől megfoszva téged, hogy élve kijuss a versenyből.
De megtettem. :)
Nem sztorizok tovább, csak még egy édi történet.
    Megérkeztünk az osztrák-magyar határra, és kell ez a matrica az úthasználatért.
Találtunk is egy pavilonszerű építményt, amire minden nyelven, kivéve magyarul, ki volt írva, hogy matrica vétel meg pénzváltás.
Bezúdultunk Mariannal, aki egyből kérdezi, persze angolul, beszél-e magyarul a pénztáros hölgy. Rávágta, hogy nem. És angolul? Úgy sem. Német? Nem. -Baszki! Túlszaladtunk. Ez már Szlovákia.-
Lényeg, hogy kártyával nem lehetett fizetni a matricáért, fontot nem fogadott el, de visszafelé a kocsinál eszembe jutott, van pár euró a tarsolyomban. Tán elég lesz a megváltáshoz. Megszámoltam, fasza. Kijön a biléta. Rontok vissza, mint valaki, és angolul mondom, milyen szerencsés vagyok, mert találtam pár ejrót, biztos elég a boldogsághoz. Számolunk. Megvan. Rendszám? Írjam le, mert nem érti az angol betűzést. OK.
HDD Asszondja hádédé? Baszd meg yess! De már mindegy volt. Csak azért sem szólaltam meg magyarul. Kiültetnek a határra egy nőt, aki nem beszél semmilyen nyelven, körbevéve mindenféle nyelvű táblákkal, és azt sem érti, ha angolul kérdezik, hogy beszél-e magyaru? Hát bekaphatja!
De mára elég ennyi. És tényleg bekaphatja!

Padlón kicsit

      Elmondok nektek egy mesét a vitéz kovács legényről.

   Élt, éldegélt valahol, a csatorna túlpartján a kovács legény a kedvesével.
Robotoltak naphosszat az istenadtái, mégsem akart jobbra fordulni a sorsuk. Amit ma fizettek nekik, azt felélték másnapra, pedig igen-igen élére állítottak minden garast.
Adta be CV-it ládaszám a kovács legény, de visszautasításon kívül nem kapott egyebet.
    Egyik nap estelletkor megcsörrent mobilja, s a vonal másik végén osztálytársnője csicsergett bele a mikrofonba.
Lelkendezve újságolta, talált munkát igazit a legénynek méghozzá nem is rossz pénzért. Mondhatnók nagyon jó pénzért. Ezt meg ezt a számot kell hívni, és meg lehet beszélni az illetővel -aki nem mellesleg magyar számazású- a részleteket.
Nosza hát! Hősünk nem volt rest, már pötyögte is be a numerokat, s nagy megkönnyebbülésére fel is vették a telefont. Előadta mi járatban, s kérte, ugyan egyengetnék már az útját a főnök felé.
Kapott is ígéretet számtalant a legény, s mivel naivan hitt a kimondott szó erejében, s abban, hogy másnap valóban hívják is majd, lelkendezve küldött üzenetet dolgozó kedvesének.
Ketten örültek immár, mit örültek, madarat lehetett vón fogatni vélük.
Kovács legény álmatlanul forgolódott az éjszaka. Költötte a pénzét, s közben fia s unokája boldogságtól ragyogó arca lebegett szemei előtt. Hej de jó lesz! Gondtalan életet biztosítok majd nekik-morfondírozott, míg álommanó port nem hintett szemeibe, s végül elszunnyadt.
    Másnap fáradtan, de boldog várakozással igyekezett munkába.
Várta a megváltó telefont, s egyben élete jobbra fordulását is. De jaj! Nem csörgött a mobil, s üzenet sem érkezett. Majd én írok, gondolta, s a gondolatot tett követte, de a telefonja néma maradt.
A kovács legény nem adta fel, nyugtatta magát mindenféle ostoba kifogással, mert még mindig hitt az adott szó erejében, s még mindig hitte, ha megígér valaki valamit, az úgy is lesz.
Hazabotorkált fáradtan munkája végeztével, de a remény még ott pislákolt lelkében.
Már a nap is lehanyatlott, mikor úgy döntött, ideje szembe nézni a valósággal, ezért újfent tárcsázta a számot.
De mit tesz az ég, a telefon ki volt kapcsolva. Reményvesztetten mondta fel üzenetét a rideg magnetofonra, majd gyors üzenetet küldött iskolatársnőjének, vajh mi lehet a probléma.
A válasz rideg volt és kijózanító.
-Találtak mást, bocsi!- Ennyi és nem több.
A következő percben újabb üzenete érkezett immár a mentortól, aki felkarolta volt előző nap a kovácsot.
-A főnök kifejezetten nőt akar. Szia.- Ez sem hosszabb, de ez is beljebb tolta a kést a szívébe.
    Ott ült szegény kovács legény letaglózva, s nem értette az egészet.Ha tegnap megígérték, ma már miért nem tartják be?
Érezte, nő a gombóc a torkában, s vagy végigzokogja az éjszakát tehetetlenségében, vagy nagyobb mennyiségű alkohollal csitítja mérhetetlen fájdalmát. Az utóbbi mellet döntött természetesen, s ha gyógyírt nem is talált bajára az üvegek alján, azért annyit segített, hogy a fájdalmat felváltotta az indulat s a hájog is eltűnt szemei elől.
Újra olvasván az sms-eket, rájött, valaki itt hazudik, s hogy nem az osztálytárs, az biztos.
Ha találtak mást, akkor nyilván kerestek is, s azért volt a csend is a telefonban, mert azt gondolták, feladja a kovács legény, s nem zaklatja őket tovább.
Egy profi főnöknek meg oly mindegy, hogy ki végzi a munkát, buzi, zsidó, cigány, férfi avagy nő, a lényeg, hogy el legyen végezve.
Nyilvánvaló lett előtte, hogy már mikor letette a telefont, tudták a vonal másik végén, nem őt akarták, mert mégis csak jobb egy bögyös szőkével utazgatni a szomszéd városba, mint hősünkkel.
S hogy mit mondtak a főnöknek, mikor megkérdezte, hol az az ifjonc, ki referenciákkal megpakolva, tapasztalattal a birtokában jelentkezett?
Egszerű. -Megggondolta magát főnök, de nézd ezt a csöcsös bigét! Majd beletanul ez is, vagy kerítünk helyette másikat. Annyi szerencsétlen magyar csatangol szerte-széjjel e sártekén.
Ennyit ér hát a kimondott szó, ennyit ér az ígéret. Játszottak az életemmel, szórakoztak a lelkemmel, de utoljára, dohogott mélán.
Elkeseredésében súlyos fogadalmat tett.
           Eddig sem kereste honfitársai társaságát, mert kevesekben találta meg az önzetlen, minden érdekeket félretevő barátot, de ezen naptól fogva kerülni is fogja a magyarok minden féle-fajta gyülekezetét, s ha véletlenül segítő kezet nyújt neki valaki közülük, azt biz félresöpri keményen, mert mint élete mottója is mondja:
-Ne remélj semmit, nem érhet csalódás!

Egy paraszt család kandallópárkánya. Műelemzés

           Van itt nekem egy fotóm egy nagyon ronda, nagyon elbaszott kandallópárkányról.
Ezt fogjuk ma kielemezni.
Mindjárt megkeresem. Itt kell lennie valahol a bristoli fényképek között. Na már meg is van.
Felkészültetek? Rögtön feltölti. Kapaszkodjatok.
Íme.

A párkány felett függő szakadt szélű, noname tájkép is megérne pár szót, de azzal most idő hiányában nem foglalkozunk.
    Vizsgáljuk meg a fotót előbb anblock!
Ott van először is maga a kandalló helye, amiben paraszt családunk virágot tart, -csak az nem látszik- mert az ott olyan nagyon jól néz ki. Mondják ők. Ellenben mi mutathatna jól egy kandallóban? Igen. A tűz.
Ez az őselem. Minden titkok tudója. De nem egy cserép virág, könyörgöm!
Maga a címszereplő általában a lakás fő helye, és mindenki ügyel arra, hogy ha már díszítik, akkor azt ízléssel tegyék, mert egyből odavonzza a belépő tekintetét.
De nézzük immár a miénket!
Giccs hátán giccs, meg két szemétre való plasztik figura. Förtelem. Lesír róluk az olcsóság, az ócskaság, a filléres bóvli soha ki nem irtható mindenhatósága.
Külön említeném a mindenáron való szimmetriára törekvést. Látszik, hogy akik berendezték, merev szabályok szerint élik óccsó életecskéjüket. És valóban. Minden nap ugyanaz a verkli. Még a mosdóba is időpontra mennek, nem a szükségletek szerint.
Vegyük most már közelebbről is szemügyre ezt a szeméthalmazt! Induljunk el balról, nem mintha lenne jelentése.
        Egy pár szélmalom. Egy pár kibaszott porcelán szélmalom. Miért! Uram miért versz engem ilyesmivel?!
Ti nem láthatjátok, de én tudom, hogy a szélkereket egy 4x40-es félgömfejű csavar tartja, ami belelóg a térbe, ezáltal még rondábbá teszi a látványt. Ezen megoldás a paraszti kreativitás szép példája.
-Mivel tegyük vissza a szélkereket annyuk?
-Há valami erős csavarral, hogy túléljen még egy atomot is.
És lőn. Egyből kettő is, hogy egyforma legyen a két oldal. Egy pár porcelán elefánt a szerencse jegyében.
A fáma szerint csak az a felemelt ormányú elefánt hoz szerencsét tulajdonosának, amit ajándékba kapott, s jó szívvel adták.
Parasztjaink bizonyára egymást ajándékozták meg, mert nincsenek barátaik. Van viszont egy közös szerelmük, a britt királyné. Minden bankón, minden érmén az ő orcája díszeleg. Nagyjából.
Elképzelem, hogy parasztné így szóla a paraszthoz:
-Dől a pénz, van mit a tejbe aprítani, de kellene még egy kis szerencse. Hátha nyerünk, vagy ilyesmi, és akkor még több pénzünk lesz. Eriggyünk ki a használt cikk piacra, nézzünk elefántot. Ha találunk öt penny alatt, akkor veszünk. Te nekem, én neked, mert csak úgy érvényes.
Találtak, de csak picikét, megvették, hazavitték, kitették.
    Kényelmesen hátradőltek, úgy szemlélték határtalan ízléstelenségük immár burjánzásnak indult sarjait.
De most jön a kedvenc.
A két plasztikból fröccsöntött nyúlmalac.
Ismét csak képzeletemre hagyatkozom, mikor felvázolom, hogyan kerülhetett a lakásba ez a két rettenet.
Helyszín a Car but, a helyi ócskapiac, annak is a szemétgyűjtő konténere, mert szerintem ott végezték volna, ha ízléspartizán barátaink nem karolják fel őket.
-Záróra van apjok. Eriggyünk ki a szemetes konténerhez, hátha találunk valami értékeset. Emlékezz, hogy    majdnem mindent onnét szereztünk be!
-Gyerünk no, hisz ingyen van a szemét, és nem is ismer senki errefelé.
-Némmá anyjok! Milyen bájos figurák. Dejsze jó lesz ez a párkányunkra. Olyanok mint mi vagyunk.
 Kövérek és randák. Önarckép. He?
    És méltó helyükre kerültek a figurák.
A következő tárgyaknál megbomlik a rend.
Lehet nem volt két egyforma szardarab, amit kitehettek volna még, ezért balról egy aranyozott műanyag álló óra, jobbról pedig egy kalocsai vagy mittudomén milyen /megmondhatná egy autentikus személy/ motívumokkal díszített porcelán csengettyű díszeleg.
Az óráról nem beszélek, hátha van otthon valamely olvasómnak. :)
      A csengettyű.
Kérem szépen, a csengettyű, mint funkcionális elem, megszűnt létezni, mert leragasztották a kis golyót, ami a hangképzésben elengedhetetlen. Egyszerűen kiherélték.
Biztosan a női egyed volt. Aszondta:-Ehen egy golyó. Csak egy? Ammeg minek? Zitty. Leragasztom, ne kolompoljon itt nekem.
Nem azé vettem.
Így hatástalanítva immár méltán kaphatott előkelő helyet a párkányon. Majdnem a közepén.
Mert a közepet egy fiatal pár uralja.
Nem lehet tudni, hogy jegyesek-e, netán egy szerelmes pár.
Bár nem hiszem, mert ártatlan orcájukon ott van még a gyermekkor hamvas üdesége.
Bassza meg! Azért ez a mondat ott van, nem? El is olvasom még egyszer. :)
Lehet testvérek, de ezt az alkotójából kellene kiszednie Jack Bauernek. De nagyon rábíznám az olyanokat, akik ilyet alkotnak.
Egy a lényeg. Beleillik a társaságba, ami ott díszeleg a nappali fő helyén.
Befejezem legott, mert eszembe jutott, túl sok karaktert áldoztam már előző landlordunkra és becses nejére.
Isten óvjon az ilyen emberektől!

      

  

Csendes Don

         Hogy miért a cím?
Nem akarok nagy arcnak tűnni, de egyike kedves olvasmányaimnak. Nem vagyok orosz fan, egyszerűen lenyűgöző ahogy a kozákok életét leírja Solohov. És most az olvasás tűnni látszik, mert angolul kellene, ami, büszkén állítom megyeget, de nem élvezem azt, hogy egy oldalnyi szövegből megértek egy mondatot. DDD
    És már el is érkeztem fő mondandómhoz, a nyelviskolához.
Ha leírom a nevét, az nem lenne korrekt, de akik Bristolból olvassák, rá fognak jönni miről hadoválok, sőt szerintem már most tudják.
Hetente kétszer járok a műintézetbe. Komolyan, többször, mint kocsmába. Otthon sörözöm.
Két oktató is próbálja belém plántálni a tudományt.
Hétfőnként Meg az angol angol tanár, szerdánként Joe, a magyar angol tanár.
Kibaszottul élvezem az órákat, mert hétfőnként például igazi kihívás két órát összezárva lenni egy londonival, úgy, hogy ő nem érti én mit mondok, én meg próbálom megfejteni az ő mondandóját. De én úgy veszem, mint általánosban a gyakorlati órát. Mostanság azt hiszem technika óra. Ha egyáltalán van még ilyen. No, az a lényeg, hogy igencsak hasznos és gyakorlatias tud lenni egy ilyen prológ. Felmérem hol tartok, Meg meg felméri, hány ilyen idióta van még az isiben.
Azért haladok, bár ha lassan is.
Gondoljatok bele, mennyi elhivatottság, türelem és szakmaszeretet kell ahhoz, hogy amikor már századszor mondom rosszul kiejtve a szót, tanáraim még mindig kedvesen mosolyogva javítanak ki.
Én a helyükben már lebasztam volna egy-két fülest.
-Nem tanulsz az anyád hétszentségit? Zzzu.
-És hozdd ki  az ellenőrzőt meg küldd be anyádat, apádat vagy a feleséged!
Szóval szeretek ott lenni. És az instant kávé is ingyen van. DDD
És a közösségkovácsoló ereje is határtalan.
Nem tudom hány embernek segítettek már lakást, munkát szerezni. Hivatalos ügyben eljárni, különféle iratokat fordítani.
Nekem is próbálnak másik melót szerezni, de valahogy nem jön össze. De majd egyszer csak...
És vannak rendezvények is, amiken legnagyobb sajnálatomra még nem állt módomban részt venni.
        Mi van még?
Poker nem volt mióta visszajöttünk, mert Süti barátom az angol érettségijére készül.
Nem angol nyelvből, hanem az angol emeltszintűt célozta meg. Nem hülye gyerek a barátom.
       Jaj ezt elmesélem, bár kissé ordenáré lesz.
Takarítok a hotelben, ahogy szoktam és hallom ám, hogy a folyosón valaki egyre hangosabban kántálja, Excuse me.
Nagyon untam már ezért kinéztem. Hát nekem intézte a szavait egy kis arab gyerek, olyan húsz év forma.
Egy szál alsógatyában állt az ajtajánál és azt tudakolta, meddig kell elhagyni a szobát.
Penge vagyok e téren, ezért már löktem is a választ. Tizenkettőig elhúzol vagy jön landriapó, de akkor véged.
Erre ő, hogy de ő kettőkor fog kicsekkolni. Megnéztem fél szemmel a szobalistámat, nem volt rajta szerencséjére, ezért mondtam, addig maradsz haver, amíg akarsz.
Megnyugodott és már kezdett felengedni.
Aszondja nekem: Come in.
Én oda kurtapöcs be nem megyek. Ismerem az arabokat. Nekik luk luk. legyen az vagina vagy ánusz.
Nem.-mondtam határozottan.
De ő csak erősködött és közben lopta a távolságot, mint a fociban a sorfal.
Hát kisköcsög, belőlem nem csinálsz hot dogot, de hiába beszéltem a szarjankónak.
Eluntam a dolgot, meg már kezdtem kínosan is érezni magam, gondoltam ideje rövidre zárni a sztorit.
Így hát sebességet váltottam agyban is és már löktem is:
-Hey man! Stop! One more stepp, and I kill you! OK boy? Go back in your room, and PSZT!
És most én léptem feléje.
Nem tudom mi hatott, a monológ vagy a feléje tett lépés, de sűrű szorrizás közepette visszatiplizett a szobájába.
    Van egy olyan téveszmém, hogy mivel nem beszélem a nyelvet választékosan, joggal lehetek bunkó a vendégekkel.
Szinte várom a delet, hogy a departosokat kiűzhessem odujaikból.
Jön a dél, mint a western filmekben, és Lui már zúzza is az ajtót. Ezt most fonetikusan írom jó?
Háj Mr. Áj vuld lájk klíning hier, bat jú in rúm. Tvölf a klakk, end jú go hom. Ok? Or jú sztéj van mór déj?
No? Akkor csekaut plíz! Tenksz.
Erre általában elsomfordálnak, de borravalót nem szoktak hagyni. DDD
     Volt még egy érdekes kalandom. Nem is kaland, inkább olyan furi volt.
Vannak maradós vendégek, ahol ágyneműt is kell cserélni.
Bekkcsendzs vagy bagcsendzs? Ezt nem tudom, mert a munkalapon csak az van, BC.
No mindegy.
Bekopogok, remélve, hogy senki nincs benn, mert aranyszabály, a vendég előtt nem cserélünk ágyneműt.
Sokáig gondolkoztam, vajh miért oly titkos ez a dolog, aztán arra jutottam, azért titkos, mert akkor láthatja a vendég, mit rejt a huzat. Ne tudjátok meg miben fekszetek egy hotelben! De a huzat az szép.
Perzse, hogy voltak a szobában. Két benga néger, izé, afroangol.
Én elmondtam miért jöttem, gondoltam egyeztetünk időpontot, amikorra elhúzzák a belüket, de csalódnom kellett, emrt a kollégája még aludt. Délután.
No mondom, uccsó szoba, én a protokolt leszarom magasról, és átadtam a lakónak két garnitúra ágyneműt, mondván, alkalom adtán kicserélhetik.
De résen volt a disznó és ahogy felocsúdott a meglepetésből, utánam szaladt a cuccal, hogy én húzzam át.
Hogy száradna le a faszod!-mondtam neki halkan, magyarul.
Visszamentem, áthúztam, közben felébredt a haverja is.
Hejj, asszondja, milyen bjutifull a haver ágya, akkor most az övét is és áthempergett a szépen megvetettbe.
Itt erősen gondolkodóba estem, hogy hagyom az egészet a picsába. Hát akkor a te farkad is jusson a haverodé sorsára.
De tűrtőztettem magam, mert ketten voltak, én meg még fáradt is.
Bízom benne, legközelebb érdekesebb dolgokkal jelentkezhetek, de most ilyen lapos az életem.
   Ajánlom mindenkinek, aki el is olvasta a Csendes Don-t, valamint a Galambháznak.