Munkát kenyeret! De ne azt a szar édes kalácsot!

Igértem volt Józsi barátomnak, írok a munkámról, de sajnos keveset lehet írni róla.
Egy ügynökség foglalkoztat, ami azt jelenti, akkor mész dolgozni, mikor hívnak. Nem nagyon hívnak.
Eddig kétszer voltam egy elektronikai cuccokkal foglakozó logisztikai telephelyen, vasárnap és délután. Nem ideális, mert 44 kilométert kell autóznom csak oda és ritkán esik be a meló.
Amikor meg nem dolgozom, és Kedvesem sem, akkor rójuk Bristol utcáit és bemegyünk minden hotelba, ügynökségbe, és szórjuk a CV-ket, mint Casanova a hímivarsejtjeit.
Én vagyok a nagyobb lúzer ebben a játékban, mert minimális angol tudásommal be van határolva azon helyek száma, ahová mehetnék ha kellenék.
Ja, Kedvesem már dolgozik hála az égnek és magyar segítőinknek.
Jött a füles, hogy a Hotel Ibis housekeepert keres. Jól hangzik mi?
Ez tulajdonképpen teljesen lefedi a takarítónő fogalmát, mint olyat. Négy órát dolgozik, és ha nem viszem kocsival és nem várom meg míg végez, akkor három órát utazik, utazna.
Na most, hírét vettük hotelezés közben, hogy egy másik hotel is keres ilyes munkára embert.
Nosza beromboltunk, Kedvesem előadta amiért jöttünk, mármint hogy meló nekem és kaptunk egy időpontot a következő napra.
Következő nap újra be, és kaptunk egy időpontot a következő napra.
Itt véget is ért a szerencsém, mert Mariann melóba megy, de eszébe ötlött, hogy Zsani barátnénk talán eljöhetne velem, hogy ne írjak alá szerződést, mint esetleges rabszolga.
Bizakodva vártam a napot, ami ma volt tulajdonképpen, hogy végre felvegyenek és felvehessem a takarítók díszes eggyenpólóját.
És jaj! Zsani beteg lett. Innen is jobbulást neki. :)
Semmi pánik! Bemész egyedül, a dossziéval, amit vittél, azzal fedezed az ánuszod, nehogy baj történjen, aztán előadod magad lazán, magabiztosan, mosolyogva. Ez volt a terv.
A kocsi fedezékében ez egyszerűnek tünt, de ahogy kiszálltam és elindultam a hotel felé, éreztem, hogy nem a legjobb tervet kovácsoltam össze. Az összes angol mondat, amit tákolgattam, kiesett a fejemből, a lépcsőn már az sem jutott eszembe, hogy mit mondok, miért jöttem.
A recepciónál senki nem várakozott, de a recepciós telefonált épp. Én meg azon izgultam, nehogy bárki is a pulthoz lépjen és tanúja legyen ékes angolsággal előadott hülyeségemnek.
Nem jött senki, így zavartalanul előadhattam magam.
Bocsánatot kértem amiért ilyen gyengén beszélem Shakespeare gyönyörű nyelvét. Ezt értette, tehát ő legalább beszéli az angolt.
Előadtam miért jöttem, kivel akarok beszélni. Hát a bossal, kivel mással?
Ok, vette a vókitókit és szólt a nőnek, mert nő a főnök, hogy Mr Kovaksz, Ledzsosz Kovaksz keresi. Kérdezte, hogy interjúra jöttem, mondtam jessz.
Visszaszólt, hogy mítingen van, aztán tűz el és KAPTAM IDŐPONTOT A KÖVETKEZŐ NAPRA.
Kedvesen megköszöntem a recepciós segítségét, talán még szép napot is kívántam neki, és boldogan és büszkén kisétáltam, mint valaki.
Nagyon kéne már egy állás, mert tönkre tesz a várakozás.
Voltunk még tegnap az O..... nevű ügynökségnél is. Ők konyhai kisegítőket közvetítenek.
No itt odabasztak az egómnak rendesen, mikor megkérdezte az ügyintéző, hogy ugyan mit akarok én itt mosogatni, mikor még a nyelvüket sem beszélem.
Részben igaza van, de akkor sem értem, hogy minek kellene egy mosogatófiúnak társalgási szinten beszélni az angolt.
Ha más nem, kézenfogva odavezet a mosogató részlegbe, én megfigyelem mit hogyan csinálnak és annyi. De azt is megértem, ha azt mondja Follow Me. Még kézen sem kell fogni. :)
Írok még két vicces sztorit, ami itt élő magyarok kontra Lui esete volt és most csak úgy eszembe jutott.
Bolyongunk autóval a belvárosban, ami már vicces, mert amikor először megláttam séta közben azt az útvesztőt meg lámpaerdőt meg körforgó hegyeket benne a rengeteg autóval meg busszal, azt mondtam, én ide kocsival soha. Érted, SOHA.
Ehhez képest pár napra rá már ott szívtam én is az álló kocsisor közepén.
Állok a lámpánál, mikor mellém áll egy emeletes busz. Ugye annak jobb oldalon, nekem bal oldalon van a volán, plusz elég alacsonyan is ül a vezető, ezért átszólt.
Nem hallottam mit mondott, de gondoltam angolul mondta, ezért szóltam Mariannak, fordítaná-e a csevejünket.
Mariann ki is szól angolul, mire a sofőr vissza:-Szevasztok magyarok! De örülök nektek. Végre magyar rendszámot látok. Hajrá magyarok.
A sofőr magyar volt, én meg süket.
A nagy rökönyben persze rossz sávba fordultam zöldnél és még jó húsz perc múlva is ott bolyongott egy ezüst Nissan, mint egy elveszett lélek, aki a mennybe vezető utat keresi.
A másik a melóhelyemen történt, amit oly ritkán van szerencsém megtisztelni jelenlétemmel.
Nagyon kemény biztonsági intézkedések vannak, többek közt egy véletlenszám generátor, pokeres nyelven RNG.
Ezt kifelé menet meg kell nyomni, és ha zöld, mehetsz, ha piros, külön fülkében alapos vizsgálat.
Nyomtam én is, természetesen piros.
Kipattant a fülkéből egy biztonsági őr és már hadarta is a protokollt, én meg néztem, mint vett malac a fúrikban. Még láttam magyar kollégámat, aki előttem ment ki és zöldet kapott.
Utána kiáltottam, hogy "Mit mond?", de nem volt ideje válaszolni, mert megszólalt a biztonsági őr:-Azt mondtam, hogy menj be a fülkébe és pakolj ki mindent a zsebeidből.
Ez nagy segítség volt részéről. :) Elbeszélgettünk vizsgálódás közben, aztán barátsággal elváltunk. Ő is magyar volt.
Teszek még be pár képet, hadd színesedjen a blog.
Ez egy cica a hátsó udvarban. De járnak ide mókusok is, meg mindenféle szárnyas népség.
Megérkezés egy álláskereső portyáról. Ott élünk a hátam mögött.
Akiknek van pénze új székházra. Dícséretükre legyen mondva, az összképet nem rombolja. Beleillik a város hangulatába.
És akiknek nincs. Ez nekem jobban tetszik. És laknak benne.
Akkor mára ennyi volt. Bye.