Counter

2010. július 7., szerda

Donkerqetól az ágyunkig Doveren át

Megint csak megszívtam. Kép beillesztése után törlődött vagy ötezer leütött karakter, ami erősen visszavetette a lelkesedésemet.
Ezért a szöveges részt kihagyom, mert nincs kedvem legépelni újra az elveszett oldalt.
Tehát ott tartottam, hogy jött a kompunk, amire előrelátóan jegyet vettünk a NET-en.

Ezen a képen az látható, hogy óriási lelkesedéssel bámulom a nagy vizet. Meg az, hogy a fáradtság éveket rakott hamvas orcámra.

Esemény. Hajó a láthatártól kicsit beljebb.

Dover fehér sziklái, de nem biztos, hogy ezek azok.

Őrület! Mindenki a rossz oldalon vezet.
Az autópálya még jó, de mikor nem választ el korlát az őrültektől, az félelmetes.
Ide tartozik, hogy a kocsit baráti tanácsra Kedvesem hozta le a kompról a vámvizsgálat miatt.
Beterelték a kocsisort egy sötét alagútba, ahol kamerák, fényszórók és vámosok vizsla tekintete előtt kellett elhajtani. Természetesen minket megállítottak, de rövid faggatózás után tovább engedtek.
Tervem az volt, hogy követjük a kocsisort, de elment, meg az, hogy egy parkolóban visszaveszem a volánt. Kievickéltünk a barlangból és belecsöppentünk a nagy angol közlekedésbe. Semmi előjáték, egyből balra hajts és körforgalom hegyek, amikbe szintén balról kell bemenni. Kedvesem bepánikolt, és én sem voltam a toppon.
A lényeg. Egy lezárt parkolóban visszavettem az irányítást, hosszas keresgélés után megtaláltuk a terminálból kivezető utat, harmadik nekifutásra sikerült eltalálni a körforgalomban a nekünk jó kijáratot és a helyes irányból is hajtottam bele. Irány Bristol az autópályán.
Naivan azt hittem, hogy az angolok betartják a szabályokat, hát nem.
Kocsit kímélendő, 110-es sebességet terveztem, mert a szervó hangját már nehezen nyomta el a hifi, de a legszélső sávból is levillogtak a 120-al közlekedő kamionok.
Kénytelen voltam fölvenni a ritmust és imádkozni a Nissanok istenéhez, ugyan segítené már át ezeken a nehéz időkön a japán csodát.
Kitartott a drága.

Jól látszik az előzést végrehajtó kamion.

Egyre nagyobb a szorongás, mert hamarosan megszűnnek a szembejövőktől elválasztó korlátok.
Viszont nemsokára célba érünk és alhatunk.

Na erről hadováltam. Itt már semmi nem védi őket tőlem. DDD


Egy ilyen jármű kellene nekem is. Már biztos ismeri a járást.

Összegezve, nem lehetetlen feladat egy nagy vágtában levezetni 2200 kilométert, de nem is életbiztosítás. Ha Kedvesem nem olyan jó mitfárer, mint amilyen, és nem olyan figyelmes, biztosan nem lett volna ilyen sima utunk, mert én annak mondanám.




3 megjegyzés:

  1. Úgy látom még viszonylag a jó időt is kifogtátok. Ergo nem folyamatos ablaktörlőzés mellett kellett a forgalommal szemben vezetnetek :o)

    VálaszTörlés
  2. Hogy tudtál egyből alkalmazkodni a másik oldali vezetéshez?
    Prof

    VálaszTörlés
  3. Nem tudtam egyből alkalmazkodni, mert nem állt rá az agyam.
    Minden pillanatban azt hajtogattam, a bal oldal a jó, meg balra kis ívben, meg jobbra nagy ívben, meg jobbra nézz először.
    Nem is bántam, hogy elromlott a szervó, legalább nem kellett vezetnem. Viszont ötször legyalogoltuk a kék túra útvonalát.
    Aztán kijött egy magyar szerelő és megjavította a kocsit. Azaz a szervóból még mindig csöpög az olaj, de lehet menni.
    Először csak a kisboltig, ami 200 méterre van, aztán a Tesco benzinkútjához, aztán állásinterjúra meg Cardiffba az NI interjúra már kocsival és magabiztosan mentünk.
    Azért néha még félrerántom a kormányt, mikor meglátok a számomra természetes sávban egy szembejövőt. :)

    VálaszTörlés