Padlón kicsit

      Elmondok nektek egy mesét a vitéz kovács legényről.

   Élt, éldegélt valahol, a csatorna túlpartján a kovács legény a kedvesével.
Robotoltak naphosszat az istenadtái, mégsem akart jobbra fordulni a sorsuk. Amit ma fizettek nekik, azt felélték másnapra, pedig igen-igen élére állítottak minden garast.
Adta be CV-it ládaszám a kovács legény, de visszautasításon kívül nem kapott egyebet.
    Egyik nap estelletkor megcsörrent mobilja, s a vonal másik végén osztálytársnője csicsergett bele a mikrofonba.
Lelkendezve újságolta, talált munkát igazit a legénynek méghozzá nem is rossz pénzért. Mondhatnók nagyon jó pénzért. Ezt meg ezt a számot kell hívni, és meg lehet beszélni az illetővel -aki nem mellesleg magyar számazású- a részleteket.
Nosza hát! Hősünk nem volt rest, már pötyögte is be a numerokat, s nagy megkönnyebbülésére fel is vették a telefont. Előadta mi járatban, s kérte, ugyan egyengetnék már az útját a főnök felé.
Kapott is ígéretet számtalant a legény, s mivel naivan hitt a kimondott szó erejében, s abban, hogy másnap valóban hívják is majd, lelkendezve küldött üzenetet dolgozó kedvesének.
Ketten örültek immár, mit örültek, madarat lehetett vón fogatni vélük.
Kovács legény álmatlanul forgolódott az éjszaka. Költötte a pénzét, s közben fia s unokája boldogságtól ragyogó arca lebegett szemei előtt. Hej de jó lesz! Gondtalan életet biztosítok majd nekik-morfondírozott, míg álommanó port nem hintett szemeibe, s végül elszunnyadt.
    Másnap fáradtan, de boldog várakozással igyekezett munkába.
Várta a megváltó telefont, s egyben élete jobbra fordulását is. De jaj! Nem csörgött a mobil, s üzenet sem érkezett. Majd én írok, gondolta, s a gondolatot tett követte, de a telefonja néma maradt.
A kovács legény nem adta fel, nyugtatta magát mindenféle ostoba kifogással, mert még mindig hitt az adott szó erejében, s még mindig hitte, ha megígér valaki valamit, az úgy is lesz.
Hazabotorkált fáradtan munkája végeztével, de a remény még ott pislákolt lelkében.
Már a nap is lehanyatlott, mikor úgy döntött, ideje szembe nézni a valósággal, ezért újfent tárcsázta a számot.
De mit tesz az ég, a telefon ki volt kapcsolva. Reményvesztetten mondta fel üzenetét a rideg magnetofonra, majd gyors üzenetet küldött iskolatársnőjének, vajh mi lehet a probléma.
A válasz rideg volt és kijózanító.
-Találtak mást, bocsi!- Ennyi és nem több.
A következő percben újabb üzenete érkezett immár a mentortól, aki felkarolta volt előző nap a kovácsot.
-A főnök kifejezetten nőt akar. Szia.- Ez sem hosszabb, de ez is beljebb tolta a kést a szívébe.
    Ott ült szegény kovács legény letaglózva, s nem értette az egészet.Ha tegnap megígérték, ma már miért nem tartják be?
Érezte, nő a gombóc a torkában, s vagy végigzokogja az éjszakát tehetetlenségében, vagy nagyobb mennyiségű alkohollal csitítja mérhetetlen fájdalmát. Az utóbbi mellet döntött természetesen, s ha gyógyírt nem is talált bajára az üvegek alján, azért annyit segített, hogy a fájdalmat felváltotta az indulat s a hájog is eltűnt szemei elől.
Újra olvasván az sms-eket, rájött, valaki itt hazudik, s hogy nem az osztálytárs, az biztos.
Ha találtak mást, akkor nyilván kerestek is, s azért volt a csend is a telefonban, mert azt gondolták, feladja a kovács legény, s nem zaklatja őket tovább.
Egy profi főnöknek meg oly mindegy, hogy ki végzi a munkát, buzi, zsidó, cigány, férfi avagy nő, a lényeg, hogy el legyen végezve.
Nyilvánvaló lett előtte, hogy már mikor letette a telefont, tudták a vonal másik végén, nem őt akarták, mert mégis csak jobb egy bögyös szőkével utazgatni a szomszéd városba, mint hősünkkel.
S hogy mit mondtak a főnöknek, mikor megkérdezte, hol az az ifjonc, ki referenciákkal megpakolva, tapasztalattal a birtokában jelentkezett?
Egszerű. -Megggondolta magát főnök, de nézd ezt a csöcsös bigét! Majd beletanul ez is, vagy kerítünk helyette másikat. Annyi szerencsétlen magyar csatangol szerte-széjjel e sártekén.
Ennyit ér hát a kimondott szó, ennyit ér az ígéret. Játszottak az életemmel, szórakoztak a lelkemmel, de utoljára, dohogott mélán.
Elkeseredésében súlyos fogadalmat tett.
           Eddig sem kereste honfitársai társaságát, mert kevesekben találta meg az önzetlen, minden érdekeket félretevő barátot, de ezen naptól fogva kerülni is fogja a magyarok minden féle-fajta gyülekezetét, s ha véletlenül segítő kezet nyújt neki valaki közülük, azt biz félresöpri keményen, mert mint élete mottója is mondja:
-Ne remélj semmit, nem érhet csalódás!