Hazám, hazám, te életek megnyomorítója

           Már nem is tudom hol hagytam abba, de ugorjunk szilveszter napjára. Az még friss élmény.
Nem kell semmi extrára gondolni! Öreges lötyögés volt, sok piával meg némi kajával. Nem is engedhettem meg nagyobb kilengést, mert elsején utazás, és a házigazdánk, aki Süti volt, ő vitt el London mellé a Luton reptérre.
Ami megmaradt mint szép emlék, az a kívánság hőlégballonok feleresztése volt éjfél után. Mi is feltoltunk egyet az égbe, minden jót kívánva magunknak. A kis, egy méternyi léghajók, mint rajzó szentjánosbogarak, belepték az éjszakai égboltot. Azért ez szép mondat nem?
        No lépjünk!
Másnap kissé kótyagosan de örömteli várakozással lestük Sütit, aki mint a Doxa, pontosan jött és pontosan a reptéren dobott ki röpke két óra autózás után.
Rengeteg időnk lévén, megnéztük a pultot, ahol majd feladjuk az egy szem bőröndöt, és mivel senki nem állt ott, elmentünk egy kávé cigi összetettre. Aztán nézelődtünk még, majd sejtvén az időt, visszasétáltunk a 26-os, hangsúlyozom a 26-os pulthoz. Ez azért fontos, mert az információs monitorokon egyértelműen az volt kiírva, hogy a Budapestre tartó járat csomagjainak feladása a 26-os pultnál. Még mindig senki, pedig már elkezdték a becsekkolást. Kedvesem ekkor kérdezte meg a szomszéd pultnál lévő asszonyságot, vajh mikor lehetne csomagozni itt is?
S jött a pofon, hogy ott semmikor, de már nála sem, mert most zárta le a pultot.
Bakker! Nála lehetett intézkedni a 25-ösnél.
Mit lehet tenni? Menjünk a jegyeladáshoz, talán ott segítenek.
Ja. Átírni a jegyeinket az este kilences gépre, a mi kedves félhármasunkról. Potom 105 fontért. Ez azért szar ügy, mert oda-vissza kettőnknek 125 volt a jegy, ami bagatell.
Telefon öcsémnek, hogy ne siessen Ferihegyre, mert négy óra helyett éjfélre leszünk ott.
És megkezdtük a várakozást. Potom hét óra.
Rájöttem, a reptereken a géppisztolyos őrök nem a terroristák miatt vannak, hanem, hogy a várakozásban megzakkant utasokat féken tartsák.
Komolyan, láttam öltönyös faszit a földön ülve dobozból kínait falni, hogy aztán ugyanez a szerencsétlen a jegyeladás pult mellett a puszta grániton elnyúlva az igazak álmát aludja. Biztos egy helyjegyről álmodott, mert mosolygott közben.
    Végre a gép közelében. Még volt egy érdekes része az útnak, a biztonsági ellenőrzés.
Hosszú sor, elől meg a vetkőztető emberek. Nehezen viseltem, hogy az övemen kívül a csizmámat is le kellett vetnem és zokniban masírozhattam a biztonságiak tekintetétől övezve.
Azért az sokaknak tetszett, mikor elővettem a kézipoggyászomból a csizmalehúzót és leügyeskedtem a lábaimról a magyar kézművesipar remekbe szabott darabjait.
    Landoltunk, taps, ellenőrzés újfent és máris szeretett öcsémet ölelhettem. Hajnal fél háromra értünk a lakásunk elé. Szegény fiamék bealudtak, így megpróbáltam megkeresni a lakáskulcsomat.
Nekem úgy rémlett, a nagy bőröndbe dobtam indulás előtt, de csak másnap derült ki, hogy átdiffundált a kézipoggyászomba. Szerencsénkre a folyosói lámpa kapcsolgatása felébresztette magoncomat, így háromra benn is voltunk szerény exhajlékunkban.
   Most itt az unokámról szóló rész jönne, de ezeket az érzéseket nem lehet szavakba önteni.
Némmá! Olyan homályos lett a monitor.
   Sok barát hívott, hogy bulizzunk. Én benne is lettem volna, de azon kívül, hogy fiammal minden este elmentünk a kocsmába beszélgetni, senki nem vette a fáradtságott, hogy tiszteletét tegye.
Kivéve Gyurikát, aki tulajdonképpen meglett férfiember, de nekem "csak" Gyurika. És a Barátom. Ő jött.
És nagyon jót beszélgettünk, meg persze ittunk. Én nagyon jól éreztem magam a társaságában.
Köszönöm mégegyszer a remek estét!
Ja és persze Kedvesemmel  közös barátnénk . Ő is tiszteletét tette. Az volt ám az ereszd el a hajamat.
A poker nem jött össze valamiért. Talán az érdektelenség. Este kilencig telefonálgattam, aztán már a szervező srác sem hívott vissza, így letettem róla. Jó nekem a Shakespeare.
   És hogy miért az a címe ami?
Összefutottunk azért ismerős fazonokkal, de mindenki csak a nyomorát, a baját ecsetelte. Meg hát feltöltöttük otthon a stelázsit, így képet kaptam, semmi nem változott pozitívan.
Ez a pénztelenség, meg a drágulások minden ember lelkére rányomják bélyegüket.
A legzavarbaejtőbb, vagy inkább legtragikomikusabb az volt, mikor indulás előtti nap este vártunk a helyijáratú buszra, és mellénk csapódott egy távoli ismerős.
Jött a szokásos -Mesélj, mi van veled?-
És a srác-Ma lett öngyilkos a volt feleségem. Nem bírta már a nyomorúságát.-
Na, ezért élünk itt és nem ott.
   A hajam meg?
Mariann azt hitte beveszem, hogy csak őt kell elkísérnem a fodrászához, aki nekem is jó barátném.
Átláttam ám a szitán, de nem volt erőm tiltakozni. Két egymás után átmulatott éjszaka minden akaraterőmtől megfosztott. :) Ez van. Az alkohol az káros a hajzatra nézve. Ezt kéne a palackokra írni és akkor kétszer is meggondolnák, igyanak-e. Mindegy már. Gyorsan növekszik a rőzsém.
   Visszafelé megint szopás volt.
Reggel hatkor indult a gép, így hajnal kettőkor el kellett indulnunk. Nyolcra már a Lutonon voltunk újfent.
Süti telefonált, hogy délután három helyett már reggel értünk jön és már úton is van.
Aztán telefonált, hogy lerohadt a sztrádán, várja a mentést. Aztán megint, hogy már vontatják egyenesen a bontóba, mert elszakadt a vezérműszíj. Próbáljunk hazajutni. Fasza.
Mi legyen? Hát busz.
Lutonról át a Heathrowra, onnan tovább Bristolba, ami nagyon megapasztotta, immár amúgy is vékonyka bankszámlánkat. Bristolban a Broadwolkon rakott le a busz, ami a belváros szívében van és a lakásunktól gyalog kibaszott messze. Kocsival öt perc. Kb. olyan 5-6 kilométer.
Nekivágtunk gyalog a három bőrönddel és este hatra boldogan dobtuk le seggünket a szófánkra.
Másnap sokáig aludtunk.
   Konklúzió?
Van, de nem írom le, mert ez egy politikamentes blog, és amúgy is rühellem az egész ottani kompániát, lett légyen az bal-, avagy jobb oldali. Meg az egész tetves rendszert, amit kidolgoztak.
Én már szoptam bőven a kommunizmus alatt is. Hagyjanak nyugton élni!
   Vége.