Csendes Don

         Hogy miért a cím?
Nem akarok nagy arcnak tűnni, de egyike kedves olvasmányaimnak. Nem vagyok orosz fan, egyszerűen lenyűgöző ahogy a kozákok életét leírja Solohov. És most az olvasás tűnni látszik, mert angolul kellene, ami, büszkén állítom megyeget, de nem élvezem azt, hogy egy oldalnyi szövegből megértek egy mondatot. DDD
    És már el is érkeztem fő mondandómhoz, a nyelviskolához.
Ha leírom a nevét, az nem lenne korrekt, de akik Bristolból olvassák, rá fognak jönni miről hadoválok, sőt szerintem már most tudják.
Hetente kétszer járok a műintézetbe. Komolyan, többször, mint kocsmába. Otthon sörözöm.
Két oktató is próbálja belém plántálni a tudományt.
Hétfőnként Meg az angol angol tanár, szerdánként Joe, a magyar angol tanár.
Kibaszottul élvezem az órákat, mert hétfőnként például igazi kihívás két órát összezárva lenni egy londonival, úgy, hogy ő nem érti én mit mondok, én meg próbálom megfejteni az ő mondandóját. De én úgy veszem, mint általánosban a gyakorlati órát. Mostanság azt hiszem technika óra. Ha egyáltalán van még ilyen. No, az a lényeg, hogy igencsak hasznos és gyakorlatias tud lenni egy ilyen prológ. Felmérem hol tartok, Meg meg felméri, hány ilyen idióta van még az isiben.
Azért haladok, bár ha lassan is.
Gondoljatok bele, mennyi elhivatottság, türelem és szakmaszeretet kell ahhoz, hogy amikor már századszor mondom rosszul kiejtve a szót, tanáraim még mindig kedvesen mosolyogva javítanak ki.
Én a helyükben már lebasztam volna egy-két fülest.
-Nem tanulsz az anyád hétszentségit? Zzzu.
-És hozdd ki  az ellenőrzőt meg küldd be anyádat, apádat vagy a feleséged!
Szóval szeretek ott lenni. És az instant kávé is ingyen van. DDD
És a közösségkovácsoló ereje is határtalan.
Nem tudom hány embernek segítettek már lakást, munkát szerezni. Hivatalos ügyben eljárni, különféle iratokat fordítani.
Nekem is próbálnak másik melót szerezni, de valahogy nem jön össze. De majd egyszer csak...
És vannak rendezvények is, amiken legnagyobb sajnálatomra még nem állt módomban részt venni.
        Mi van még?
Poker nem volt mióta visszajöttünk, mert Süti barátom az angol érettségijére készül.
Nem angol nyelvből, hanem az angol emeltszintűt célozta meg. Nem hülye gyerek a barátom.
       Jaj ezt elmesélem, bár kissé ordenáré lesz.
Takarítok a hotelben, ahogy szoktam és hallom ám, hogy a folyosón valaki egyre hangosabban kántálja, Excuse me.
Nagyon untam már ezért kinéztem. Hát nekem intézte a szavait egy kis arab gyerek, olyan húsz év forma.
Egy szál alsógatyában állt az ajtajánál és azt tudakolta, meddig kell elhagyni a szobát.
Penge vagyok e téren, ezért már löktem is a választ. Tizenkettőig elhúzol vagy jön landriapó, de akkor véged.
Erre ő, hogy de ő kettőkor fog kicsekkolni. Megnéztem fél szemmel a szobalistámat, nem volt rajta szerencséjére, ezért mondtam, addig maradsz haver, amíg akarsz.
Megnyugodott és már kezdett felengedni.
Aszondja nekem: Come in.
Én oda kurtapöcs be nem megyek. Ismerem az arabokat. Nekik luk luk. legyen az vagina vagy ánusz.
Nem.-mondtam határozottan.
De ő csak erősködött és közben lopta a távolságot, mint a fociban a sorfal.
Hát kisköcsög, belőlem nem csinálsz hot dogot, de hiába beszéltem a szarjankónak.
Eluntam a dolgot, meg már kezdtem kínosan is érezni magam, gondoltam ideje rövidre zárni a sztorit.
Így hát sebességet váltottam agyban is és már löktem is:
-Hey man! Stop! One more stepp, and I kill you! OK boy? Go back in your room, and PSZT!
És most én léptem feléje.
Nem tudom mi hatott, a monológ vagy a feléje tett lépés, de sűrű szorrizás közepette visszatiplizett a szobájába.
    Van egy olyan téveszmém, hogy mivel nem beszélem a nyelvet választékosan, joggal lehetek bunkó a vendégekkel.
Szinte várom a delet, hogy a departosokat kiűzhessem odujaikból.
Jön a dél, mint a western filmekben, és Lui már zúzza is az ajtót. Ezt most fonetikusan írom jó?
Háj Mr. Áj vuld lájk klíning hier, bat jú in rúm. Tvölf a klakk, end jú go hom. Ok? Or jú sztéj van mór déj?
No? Akkor csekaut plíz! Tenksz.
Erre általában elsomfordálnak, de borravalót nem szoktak hagyni. DDD
     Volt még egy érdekes kalandom. Nem is kaland, inkább olyan furi volt.
Vannak maradós vendégek, ahol ágyneműt is kell cserélni.
Bekkcsendzs vagy bagcsendzs? Ezt nem tudom, mert a munkalapon csak az van, BC.
No mindegy.
Bekopogok, remélve, hogy senki nincs benn, mert aranyszabály, a vendég előtt nem cserélünk ágyneműt.
Sokáig gondolkoztam, vajh miért oly titkos ez a dolog, aztán arra jutottam, azért titkos, mert akkor láthatja a vendég, mit rejt a huzat. Ne tudjátok meg miben fekszetek egy hotelben! De a huzat az szép.
Perzse, hogy voltak a szobában. Két benga néger, izé, afroangol.
Én elmondtam miért jöttem, gondoltam egyeztetünk időpontot, amikorra elhúzzák a belüket, de csalódnom kellett, emrt a kollégája még aludt. Délután.
No mondom, uccsó szoba, én a protokolt leszarom magasról, és átadtam a lakónak két garnitúra ágyneműt, mondván, alkalom adtán kicserélhetik.
De résen volt a disznó és ahogy felocsúdott a meglepetésből, utánam szaladt a cuccal, hogy én húzzam át.
Hogy száradna le a faszod!-mondtam neki halkan, magyarul.
Visszamentem, áthúztam, közben felébredt a haverja is.
Hejj, asszondja, milyen bjutifull a haver ágya, akkor most az övét is és áthempergett a szépen megvetettbe.
Itt erősen gondolkodóba estem, hogy hagyom az egészet a picsába. Hát akkor a te farkad is jusson a haverodé sorsára.
De tűrtőztettem magam, mert ketten voltak, én meg még fáradt is.
Bízom benne, legközelebb érdekesebb dolgokkal jelentkezhetek, de most ilyen lapos az életem.
   Ajánlom mindenkinek, aki el is olvasta a Csendes Don-t, valamint a Galambháznak.


      

Hazám, hazám, te életek megnyomorítója

           Már nem is tudom hol hagytam abba, de ugorjunk szilveszter napjára. Az még friss élmény.
Nem kell semmi extrára gondolni! Öreges lötyögés volt, sok piával meg némi kajával. Nem is engedhettem meg nagyobb kilengést, mert elsején utazás, és a házigazdánk, aki Süti volt, ő vitt el London mellé a Luton reptérre.
Ami megmaradt mint szép emlék, az a kívánság hőlégballonok feleresztése volt éjfél után. Mi is feltoltunk egyet az égbe, minden jót kívánva magunknak. A kis, egy méternyi léghajók, mint rajzó szentjánosbogarak, belepték az éjszakai égboltot. Azért ez szép mondat nem?
        No lépjünk!
Másnap kissé kótyagosan de örömteli várakozással lestük Sütit, aki mint a Doxa, pontosan jött és pontosan a reptéren dobott ki röpke két óra autózás után.
Rengeteg időnk lévén, megnéztük a pultot, ahol majd feladjuk az egy szem bőröndöt, és mivel senki nem állt ott, elmentünk egy kávé cigi összetettre. Aztán nézelődtünk még, majd sejtvén az időt, visszasétáltunk a 26-os, hangsúlyozom a 26-os pulthoz. Ez azért fontos, mert az információs monitorokon egyértelműen az volt kiírva, hogy a Budapestre tartó járat csomagjainak feladása a 26-os pultnál. Még mindig senki, pedig már elkezdték a becsekkolást. Kedvesem ekkor kérdezte meg a szomszéd pultnál lévő asszonyságot, vajh mikor lehetne csomagozni itt is?
S jött a pofon, hogy ott semmikor, de már nála sem, mert most zárta le a pultot.
Bakker! Nála lehetett intézkedni a 25-ösnél.
Mit lehet tenni? Menjünk a jegyeladáshoz, talán ott segítenek.
Ja. Átírni a jegyeinket az este kilences gépre, a mi kedves félhármasunkról. Potom 105 fontért. Ez azért szar ügy, mert oda-vissza kettőnknek 125 volt a jegy, ami bagatell.
Telefon öcsémnek, hogy ne siessen Ferihegyre, mert négy óra helyett éjfélre leszünk ott.
És megkezdtük a várakozást. Potom hét óra.
Rájöttem, a reptereken a géppisztolyos őrök nem a terroristák miatt vannak, hanem, hogy a várakozásban megzakkant utasokat féken tartsák.
Komolyan, láttam öltönyös faszit a földön ülve dobozból kínait falni, hogy aztán ugyanez a szerencsétlen a jegyeladás pult mellett a puszta grániton elnyúlva az igazak álmát aludja. Biztos egy helyjegyről álmodott, mert mosolygott közben.
    Végre a gép közelében. Még volt egy érdekes része az útnak, a biztonsági ellenőrzés.
Hosszú sor, elől meg a vetkőztető emberek. Nehezen viseltem, hogy az övemen kívül a csizmámat is le kellett vetnem és zokniban masírozhattam a biztonságiak tekintetétől övezve.
Azért az sokaknak tetszett, mikor elővettem a kézipoggyászomból a csizmalehúzót és leügyeskedtem a lábaimról a magyar kézművesipar remekbe szabott darabjait.
    Landoltunk, taps, ellenőrzés újfent és máris szeretett öcsémet ölelhettem. Hajnal fél háromra értünk a lakásunk elé. Szegény fiamék bealudtak, így megpróbáltam megkeresni a lakáskulcsomat.
Nekem úgy rémlett, a nagy bőröndbe dobtam indulás előtt, de csak másnap derült ki, hogy átdiffundált a kézipoggyászomba. Szerencsénkre a folyosói lámpa kapcsolgatása felébresztette magoncomat, így háromra benn is voltunk szerény exhajlékunkban.
   Most itt az unokámról szóló rész jönne, de ezeket az érzéseket nem lehet szavakba önteni.
Némmá! Olyan homályos lett a monitor.
   Sok barát hívott, hogy bulizzunk. Én benne is lettem volna, de azon kívül, hogy fiammal minden este elmentünk a kocsmába beszélgetni, senki nem vette a fáradtságott, hogy tiszteletét tegye.
Kivéve Gyurikát, aki tulajdonképpen meglett férfiember, de nekem "csak" Gyurika. És a Barátom. Ő jött.
És nagyon jót beszélgettünk, meg persze ittunk. Én nagyon jól éreztem magam a társaságában.
Köszönöm mégegyszer a remek estét!
Ja és persze Kedvesemmel  közös barátnénk . Ő is tiszteletét tette. Az volt ám az ereszd el a hajamat.
A poker nem jött össze valamiért. Talán az érdektelenség. Este kilencig telefonálgattam, aztán már a szervező srác sem hívott vissza, így letettem róla. Jó nekem a Shakespeare.
   És hogy miért az a címe ami?
Összefutottunk azért ismerős fazonokkal, de mindenki csak a nyomorát, a baját ecsetelte. Meg hát feltöltöttük otthon a stelázsit, így képet kaptam, semmi nem változott pozitívan.
Ez a pénztelenség, meg a drágulások minden ember lelkére rányomják bélyegüket.
A legzavarbaejtőbb, vagy inkább legtragikomikusabb az volt, mikor indulás előtti nap este vártunk a helyijáratú buszra, és mellénk csapódott egy távoli ismerős.
Jött a szokásos -Mesélj, mi van veled?-
És a srác-Ma lett öngyilkos a volt feleségem. Nem bírta már a nyomorúságát.-
Na, ezért élünk itt és nem ott.
   A hajam meg?
Mariann azt hitte beveszem, hogy csak őt kell elkísérnem a fodrászához, aki nekem is jó barátném.
Átláttam ám a szitán, de nem volt erőm tiltakozni. Két egymás után átmulatott éjszaka minden akaraterőmtől megfosztott. :) Ez van. Az alkohol az káros a hajzatra nézve. Ezt kéne a palackokra írni és akkor kétszer is meggondolnák, igyanak-e. Mindegy már. Gyorsan növekszik a rőzsém.
   Visszafelé megint szopás volt.
Reggel hatkor indult a gép, így hajnal kettőkor el kellett indulnunk. Nyolcra már a Lutonon voltunk újfent.
Süti telefonált, hogy délután három helyett már reggel értünk jön és már úton is van.
Aztán telefonált, hogy lerohadt a sztrádán, várja a mentést. Aztán megint, hogy már vontatják egyenesen a bontóba, mert elszakadt a vezérműszíj. Próbáljunk hazajutni. Fasza.
Mi legyen? Hát busz.
Lutonról át a Heathrowra, onnan tovább Bristolba, ami nagyon megapasztotta, immár amúgy is vékonyka bankszámlánkat. Bristolban a Broadwolkon rakott le a busz, ami a belváros szívében van és a lakásunktól gyalog kibaszott messze. Kocsival öt perc. Kb. olyan 5-6 kilométer.
Nekivágtunk gyalog a három bőrönddel és este hatra boldogan dobtuk le seggünket a szófánkra.
Másnap sokáig aludtunk.
   Konklúzió?
Van, de nem írom le, mert ez egy politikamentes blog, és amúgy is rühellem az egész ottani kompániát, lett légyen az bal-, avagy jobb oldali. Meg az egész tetves rendszert, amit kidolgoztak.
Én már szoptam bőven a kommunizmus alatt is. Hagyjanak nyugton élni!
   Vége.