...és akkor Shakespeare

      De előtte egy kis összegzés a hazaútról.
Megtett távolság 2140 km, Bruttó idő kereken 24 óra, mert pontban este kilenckor voltunk a házunk előtt, és az időzóna miatt egy óra mínusz. Tankoltam négyszer, durván 50 fontért alkalmanként, de az utolsó, osztrák tankolás után otthon még több mint feléig volt a tank. Hét energia ital, egy teljes termosz nagyon erős kávé, egy karton izopia, meg négy csomag Malbi. Kifelé hét csomi kék Bond fogyott. Tíz szendvics, amit sk. gyártottam, és egy fürt banán.
Pontban este nyolckor indultunk, mert bár már félkor az autóban ültünk, a GPS négy darab Dovert dobott ki célpontnak, négy különböző megyében, így vissza kellett jönnöm a házba, bekapcsolni a komputert és megnézni, a mi Doverünk melyik megyében van.
       S akkor Sexpír.
Régi vágya teljesült Mariannak azzal, hogy elvittem a Sexpírbe. Nem poker fan, csak vegyülni szeretett volna már. Nem volt egyszerű, mert bár ő kocsival ment volna, én megmondtam a frankót, hogy nem vezetek, mert egyrészt a bérelt kocsi az ő nevén van, másrészt meg a poker és a whiskey......
Azonkívül, ha meg akarja kóstolni a csapolt sörnedűket, bizony nem alkalmas eszköz a közlekedésre az autó, mert a sörcsapok két hatos sorban várják a szomjas vándorokat. Így aztán gyalog vágtunk neki a két mérföldnyi távnak, ami marhára nem esett jól, mert már a kétszeresét megtettem aznap, ugyanis dolgoztam, és gyalog járok. De beértünk, és a két szomjas vándor egyből lecsapott egy-egy adag csapolt Foster's-re.
Közben puhatolóztunk, jobbára Mariann, hogy lesz-e poker, mert láttam pár ismerős arcot, de nem láttam a főnököt, a spanomat. Aztán kiderült, egy fiatal srác szervezi már, aki erősen Morrisonra hajaz, ezért nekem egyből szimpi is lett. Lényeg, hogy összejöttünk tizenketten, így két asztalon toltuk.
   Hála szerencsémnek, Walter a mumusom a másik asztalhoz került, így nyugodtan agróskodhattam.
Ott volt Izmigyuri a testépítő, meg egy szőke srác, akit szintén ismertem már. A többi sötét ló.
Nagyon jól játszottam, mert fél óra alatt már feldupláztam magam, anélkül, hogy egyszer is mutattam volna.
A szellemiségről annyit, hogy bár az első két órában kilencszer vásárolhattad vissza magad, másfél órán keresztül nem volt rebuy az asztalnál.
Élveztem nagyon, hogy nem tudtak hová tenni.
Az meg végképp összetörte őket, mikor 100-200-nál egy kétezres 3.betet simán dobtam egy gombról jövő ötezresre, mondván, az A7-m kevés a két királyodhoz. És az volt nála. DDD De azt nem tudták, hogy én sem tudtam.
Persze azért a két ismerős nem mindig ette meg a cseleimet, ugye zsetonszámolgatás, az ellen zsetonjainak méricskélése mellett, a zsetonkiosztás elmélyült tanulmányozása, elégedett vigyor a számomra teljesen halott lap láttán. Ócska trükkök ezek, de balekok még beveszik. :)
Aztán jött a vég egy AKs formátumban. Szőke haver már nem bírta cérnával és belement egy kinek nagyobb a fasza partiba, bár ha úgy vesszük a hatos pp nem kínált rossz esélyeket. DDD Nagyon sokat vesztettem, így dobás, dobás...Mariann már unta, de ez a poker. Ha nincs lap, vagy zseton, nincs játék sem.
De aztán megérkezett a lap egy kettes pp képében. Simán elengedtem volna, ha rámemel valaki, de hagytak belimpelni, így aztán happy lettem a harmadik kettes láttán a floppon. Itt rontottam, mert kéz előtt beszéltem. All in toltam de csekk lett belőle. Az érkező második nyolcas után hanyatt is dőlhettem volna, ha van háttámla. Közben rájöttem arra is, miért rontottam. A gyerek előtt, aki még benn maradt, nem volt kártya, de ezt csak én vettem észre, ő bőszen tolta befelé a zsetonjait. Há én nem szólok, az biztos. Nehogy új osztást alkudjon ki. Meg ha nincs kártyája, az az ő baja. Én tudok mutatni egy nagyon fasza kettes fullt nyolcasokkal.
Na riverre végre bekerült az összes pénzem, fickó mutatott volna, de nem volt mit. Még az asztal alá is bebújt, de nem volt sehol lap. Ekkor megmutattam drága ketteseimet és elismerte, vesztett volna. Így vissza is tértem a játékba, a többiek nagy bánatára, és megint rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok versenyző tipus.
Untam magam, ezért már mindent játszottam. A csippjeimet, ha ss volt az ellenfél, az embert, ha tudtam olvasni, vagy pusztán a boardot hobbiból. Megfigyeltem magamon nem egyszer, hogy a játék lélektana sokkal jobban izgat, mint a nyerés lehetősége, és egy pazarr blöff jobban feldob, mint a kassza maga. Kár, hogy ezeket nem mutatja az ember. Általában. Persze a CG az más világ. :)
Aztán persze addig hobbiskodtam, míg el nem basztam az egészet.
Van ugye az a pokeres alaptörvény, hogy "Ne feltételezz értelmet az ellenfélnél!"
Jobbomon egy balek ült, aki az én zsetonkiosztásomat próbálta olvasni, nem sok sikerrel. Nem tudta hová tenni a fehér-50 feliratot meg a többit, ezért Mariann felírta még angolul is, így lett nemzetközi a kiosztásom.
Mindenhol követelem, hogy írják fel, vagy adjanak egy lapot, mert nekem önbizalmat ad, és része a taktikámnak is. :)
Szóval NV-ként valami iszonyat szart kaptam, számok jó messze egymástól és limpelt befele mindenki. Ezt persze nem hagytam és a kövi körben már csak a KV meg én maradtunk, de ő is csak megadott. A floppot már nem is néztem, mert biztos voltam benne, hogy egy merész hívásra dobni fog. Nem dobott. Na akkor nézzük meg a nyílt lapokat! Semmi extra, nyolc magas, két szín lenn. Ax-re tettem, meg belevettem még a színhúzót. Ebbe még egy szetet is belehazudhatok és így is játszottam. De csak megad. Még mindig az Ax volt a legvalószínűbb, ezért újabb emelés, újabb megadás. River K. Na mondom, színe nem jött, az ásza sem, akkor all in. A balek nyavajgott kicsit, majd betette ő is a maradékot. Szopás. De ezt csak én tudtam, mert a többiek dícsértek, milyen jól becsaltam az összes pénzét a potba. Mutatás. Szemlesütve mutattam  a 4 9 lapokat. Semmi. No de mivel nyomult balekunk? Kérem szépen K6o volt nála és erre tette fel a versenyét.
Nem baj. Meleg kézfogás, búcsú mindenkitől, aztán kiültünk Mariannal a teraszra, mert csengőszóra berendeltünk még söröket.
      És ekkor jött a csoda egy skót fickó képében. Nem tudom, de minket mindig megtalálnak a hóbortosok, a részegek. Ő is. Először azt hittem maga a halál az, mert még nálam is vékonyabb volt, az arcára meg rászáradt a bőr. Tiszta halálfeje volt. Mikor meg megszólalt, azt hittem Nick Cave az. Megvan ugye?
Iszonyat mély hang, de nem rekedt, hanem olyan megnyugtató, andalító mély. És nyomta, nyomta. Főleg felém fordulva. Meg is jegyezte, hogy milyen szűkszavú vagyok. Mariann kisegített, hogy értem én amit mond, de hiányosságaim vannak még a nyelv terén, ezért ritkán nyilvánulok meg verbálisan. Megértette és továbbra is nekem nyomta a szöveget. Néha megkértem Mariannt, fordítsa már le, de a lényeg lejött. Nem egyszerű a skótok élete sem.
Jah! Vettem egy új baseball sapkát, persze New Yorkosat, de az eleje skót kockás. Nem éppen oldalhelyes a cucc, de emberünknek tetszett, mert mittudomén melyik klán kockáit viseltem, és azok jó emberek. Bakker! Ez nekem olyan, mint mikor a vak a sós kiflit olvassa Brájlban. De megnyugodtam, hogy nem leszek lekardozva. Addig dumáltunk, míg a csapos ki nem rúgott minket. Közben persze előkerült a hátizsákjából egy két lityis Cider-es flakon is, de kihagytuk. Mariann nem szereti, én meg már az utolsó sörömet sem tudtam meginni. Van ez így. Elsétáltunk vele egy darabon, de mivel ő még diszkót keresett, mi meg már nem, elváltak útjaink. Hazafelé végig a csatornát követtük, így hatalmas kitérővel, de megérkeztünk.
A lényeg pedig az, hogy nem vagyok jó pokeres, legalábbis a versenyek utolsó szakaszában. Mindig ugyanazt az agró stílust nyomom, ami ilyenkor már nem jó. De hát unom magam, és élvezem, mikor megriadnak az ellenfelek.
De majd a Gala-ban a CG.
Lehet abban is ugyanolyan szar vagyok. DDD

Játékban még...

               Sokat váratott magára az újabb szösszenet, de az van, hogy nem nagyon történik semmi, ami meg történik, az nem érdemes említésre. Illetve nekem érdekes, de nem biztos, hogy érdekel benneteket, mit tettem,  mondjuk tegnap, mikor sűrű bocsánatkérések közepette közölte velem kedvenc csempészcigi árusom, hogy elfogyott a dohány, amit oly nagy előszeretettel vásároltam kétnaponta. Hehe. Nem fogjátok megtudni, csak aki priviben kéri. DDD
        Két téma lesz a mai tananyagban. Az egyik, hogy hazavágtáztunk az autóval, a másik meg a poker a Sexpírben. Remélem, jó öreg William megbocsájtja, hogy így írom, de oly messze vannak a billentyűk a nevéhez.
        Tehát hazavittük az autót, mégpedig abból a megfontolásból, hogy nem érdemes kockáztatni a lebukást, ami egy esetleges közúti ellenőrzésnél fennállhat. Nem mintha lenne ilyesmi, de nézem itt ezeket a rendőrös műsorokat, és profik a fickók. Rendszámfigyelő kamera minden járőrautón, és ha kérik, már lökik is az adatokat a kis táblácska alapján. Nekünk volt három bizonyítható tilos parkolás, azonkívül számtalan gyorshajtás, amit nem tudtak hová postázni, ergo benne vagyunk a rendszerben. Innen már csak egy buzgó közeg kell, aki lekérdezi a rendszámot és végünk. És nem ezek a fő bűnök, hanem az, hogy adózatlanul használjuk a királynő útjait. Isten óvja mindkettőt! Max fél évig lehet, aztán fizetsz, vagy kockáztatsz.
Szegény Kedvesem minden alkalommal, mikor beállt mögé egy rendőrautó, éveket vesztett életecskéjéből.
Így hát huzi haza.
       Kedvesem este hatig dolgozott, így este nyolcra tettük az indulást. Oly mindegy 2K kilométernél.
Mivel visszafelé repcsi volt a terv, csak két kis bőrönd lett a miénk, a többi kétmillió szatyor, táska, faszomtudja doboz pedig az ajándékok. Megtelt a kocsi, de a fő helyre, kézközelbe mi került? Persze. Egy rahedli csempészett Malbi, meg Izoital meg kávés termosz meg energiaitalos dobozok.
Hét ilyen szart vettem és el is fogyott mind. De nem is aludtam el a volán mögött. DDD
Rutinosan hajtottam, nem úgy mint kifelé. Ismertem már a dörgést, Mariann pedig remek mitfárer volt megint.
Szervó is megcsináltatva az utolsó előtti nap, így hajthattam a vasat.
A hajnali két órás kompra rendeltem jegyet a neten, de már tizenegyre Doverben voltunk. Hamar lement az első négyszáz. Az ügyintéző persze volt oly kedves, hogy kérés nélkül felajánlotta, mehetünk az éjféli komppal. Innen is kösz haver! Nyertünk két órát, amit aztán útközben el is vertünk. Eü séta, meg pisi, meg torna, meg arcmosás. Kaki nem volt.
Ja. Próbáltunk aludni a kompon, mert az a szokás, de egy rohadt kis csaj, már bocsi, vagy inkább a szülei a balfaszok, nem tudom, de nem hagyott aludni senkit. Az hisztizett, ordított, sikított, és senki nem volt, aki rászólt volna, hogy ha még egyszer kinyitod a szád, anyáddal, apáddal együtt a tengerben lelitek halálotok.
Próbáltam megfogalmazni, de csak az járt a fejemben-I kill you, kis köcsög.-
Mariann azért szundított, ami fontos egy mitfárernek. :)
     Behajtván Európába egyből átállt az agyam a normális közlekedésre, pedig tartottam a dologtól.
Béna angolok. Csak cammogtak, szokván a helyes irányt.
Innen már egyszerű, mint ahogy egy harsány hazánkfia beleüvöltötte a komp légterébe-"Beállok a középső sávba, oszt tolom neki bazdmeg." Na ezért tudják olyan kevesen itt, hogy magyarok vagyunk, Mariann meg én.
Amúgy meg tényleg az volt. Egészen a német határig vagy mi, mert ott kettő sávra szűkült az út, ha jól emlékszem, de nem biztos. Lényeg, hogy vagy beállt az ember a kamionok mögé és döcögött kilencvennel, vagy kitolta a kocsit a belső sávba és felvette a ritmust, ami 150 és 200 között volt. Félelmetes.
És ment a vonatozás, csak nem 130-al, hanem 150-170-el, úgy, hogy melletted kamionsor, fúj a szél ami dobálja a kocsit, előtted két méterrel másik autó, mögötted a Ferrari meg beleszorult már a seggedbe.
A felkelő nap meg persze pont a szemedbe süt, amit az előző este kitakaríttatott autó szélvédőjére fújt zsíros szar ezernyi nyalábra bontott, ezzel minden esélytől megfoszva téged, hogy élve kijuss a versenyből.
De megtettem. :)
Nem sztorizok tovább, csak még egy édi történet.
    Megérkeztünk az osztrák-magyar határra, és kell ez a matrica az úthasználatért.
Találtunk is egy pavilonszerű építményt, amire minden nyelven, kivéve magyarul, ki volt írva, hogy matrica vétel meg pénzváltás.
Bezúdultunk Mariannal, aki egyből kérdezi, persze angolul, beszél-e magyarul a pénztáros hölgy. Rávágta, hogy nem. És angolul? Úgy sem. Német? Nem. -Baszki! Túlszaladtunk. Ez már Szlovákia.-
Lényeg, hogy kártyával nem lehetett fizetni a matricáért, fontot nem fogadott el, de visszafelé a kocsinál eszembe jutott, van pár euró a tarsolyomban. Tán elég lesz a megváltáshoz. Megszámoltam, fasza. Kijön a biléta. Rontok vissza, mint valaki, és angolul mondom, milyen szerencsés vagyok, mert találtam pár ejrót, biztos elég a boldogsághoz. Számolunk. Megvan. Rendszám? Írjam le, mert nem érti az angol betűzést. OK.
HDD Asszondja hádédé? Baszd meg yess! De már mindegy volt. Csak azért sem szólaltam meg magyarul. Kiültetnek a határra egy nőt, aki nem beszél semmilyen nyelven, körbevéve mindenféle nyelvű táblákkal, és azt sem érti, ha angolul kérdezik, hogy beszél-e magyaru? Hát bekaphatja!
De mára elég ennyi. És tényleg bekaphatja!