Padlón kicsit

      Elmondok nektek egy mesét a vitéz kovács legényről.

   Élt, éldegélt valahol, a csatorna túlpartján a kovács legény a kedvesével.
Robotoltak naphosszat az istenadtái, mégsem akart jobbra fordulni a sorsuk. Amit ma fizettek nekik, azt felélték másnapra, pedig igen-igen élére állítottak minden garast.
Adta be CV-it ládaszám a kovács legény, de visszautasításon kívül nem kapott egyebet.
    Egyik nap estelletkor megcsörrent mobilja, s a vonal másik végén osztálytársnője csicsergett bele a mikrofonba.
Lelkendezve újságolta, talált munkát igazit a legénynek méghozzá nem is rossz pénzért. Mondhatnók nagyon jó pénzért. Ezt meg ezt a számot kell hívni, és meg lehet beszélni az illetővel -aki nem mellesleg magyar számazású- a részleteket.
Nosza hát! Hősünk nem volt rest, már pötyögte is be a numerokat, s nagy megkönnyebbülésére fel is vették a telefont. Előadta mi járatban, s kérte, ugyan egyengetnék már az útját a főnök felé.
Kapott is ígéretet számtalant a legény, s mivel naivan hitt a kimondott szó erejében, s abban, hogy másnap valóban hívják is majd, lelkendezve küldött üzenetet dolgozó kedvesének.
Ketten örültek immár, mit örültek, madarat lehetett vón fogatni vélük.
Kovács legény álmatlanul forgolódott az éjszaka. Költötte a pénzét, s közben fia s unokája boldogságtól ragyogó arca lebegett szemei előtt. Hej de jó lesz! Gondtalan életet biztosítok majd nekik-morfondírozott, míg álommanó port nem hintett szemeibe, s végül elszunnyadt.
    Másnap fáradtan, de boldog várakozással igyekezett munkába.
Várta a megváltó telefont, s egyben élete jobbra fordulását is. De jaj! Nem csörgött a mobil, s üzenet sem érkezett. Majd én írok, gondolta, s a gondolatot tett követte, de a telefonja néma maradt.
A kovács legény nem adta fel, nyugtatta magát mindenféle ostoba kifogással, mert még mindig hitt az adott szó erejében, s még mindig hitte, ha megígér valaki valamit, az úgy is lesz.
Hazabotorkált fáradtan munkája végeztével, de a remény még ott pislákolt lelkében.
Már a nap is lehanyatlott, mikor úgy döntött, ideje szembe nézni a valósággal, ezért újfent tárcsázta a számot.
De mit tesz az ég, a telefon ki volt kapcsolva. Reményvesztetten mondta fel üzenetét a rideg magnetofonra, majd gyors üzenetet küldött iskolatársnőjének, vajh mi lehet a probléma.
A válasz rideg volt és kijózanító.
-Találtak mást, bocsi!- Ennyi és nem több.
A következő percben újabb üzenete érkezett immár a mentortól, aki felkarolta volt előző nap a kovácsot.
-A főnök kifejezetten nőt akar. Szia.- Ez sem hosszabb, de ez is beljebb tolta a kést a szívébe.
    Ott ült szegény kovács legény letaglózva, s nem értette az egészet.Ha tegnap megígérték, ma már miért nem tartják be?
Érezte, nő a gombóc a torkában, s vagy végigzokogja az éjszakát tehetetlenségében, vagy nagyobb mennyiségű alkohollal csitítja mérhetetlen fájdalmát. Az utóbbi mellet döntött természetesen, s ha gyógyírt nem is talált bajára az üvegek alján, azért annyit segített, hogy a fájdalmat felváltotta az indulat s a hájog is eltűnt szemei elől.
Újra olvasván az sms-eket, rájött, valaki itt hazudik, s hogy nem az osztálytárs, az biztos.
Ha találtak mást, akkor nyilván kerestek is, s azért volt a csend is a telefonban, mert azt gondolták, feladja a kovács legény, s nem zaklatja őket tovább.
Egy profi főnöknek meg oly mindegy, hogy ki végzi a munkát, buzi, zsidó, cigány, férfi avagy nő, a lényeg, hogy el legyen végezve.
Nyilvánvaló lett előtte, hogy már mikor letette a telefont, tudták a vonal másik végén, nem őt akarták, mert mégis csak jobb egy bögyös szőkével utazgatni a szomszéd városba, mint hősünkkel.
S hogy mit mondtak a főnöknek, mikor megkérdezte, hol az az ifjonc, ki referenciákkal megpakolva, tapasztalattal a birtokában jelentkezett?
Egszerű. -Megggondolta magát főnök, de nézd ezt a csöcsös bigét! Majd beletanul ez is, vagy kerítünk helyette másikat. Annyi szerencsétlen magyar csatangol szerte-széjjel e sártekén.
Ennyit ér hát a kimondott szó, ennyit ér az ígéret. Játszottak az életemmel, szórakoztak a lelkemmel, de utoljára, dohogott mélán.
Elkeseredésében súlyos fogadalmat tett.
           Eddig sem kereste honfitársai társaságát, mert kevesekben találta meg az önzetlen, minden érdekeket félretevő barátot, de ezen naptól fogva kerülni is fogja a magyarok minden féle-fajta gyülekezetét, s ha véletlenül segítő kezet nyújt neki valaki közülük, azt biz félresöpri keményen, mert mint élete mottója is mondja:
-Ne remélj semmit, nem érhet csalódás!

Egy paraszt család kandallópárkánya. Műelemzés

           Van itt nekem egy fotóm egy nagyon ronda, nagyon elbaszott kandallópárkányról.
Ezt fogjuk ma kielemezni.
Mindjárt megkeresem. Itt kell lennie valahol a bristoli fényképek között. Na már meg is van.
Felkészültetek? Rögtön feltölti. Kapaszkodjatok.
Íme.

A párkány felett függő szakadt szélű, noname tájkép is megérne pár szót, de azzal most idő hiányában nem foglalkozunk.
    Vizsgáljuk meg a fotót előbb anblock!
Ott van először is maga a kandalló helye, amiben paraszt családunk virágot tart, -csak az nem látszik- mert az ott olyan nagyon jól néz ki. Mondják ők. Ellenben mi mutathatna jól egy kandallóban? Igen. A tűz.
Ez az őselem. Minden titkok tudója. De nem egy cserép virág, könyörgöm!
Maga a címszereplő általában a lakás fő helye, és mindenki ügyel arra, hogy ha már díszítik, akkor azt ízléssel tegyék, mert egyből odavonzza a belépő tekintetét.
De nézzük immár a miénket!
Giccs hátán giccs, meg két szemétre való plasztik figura. Förtelem. Lesír róluk az olcsóság, az ócskaság, a filléres bóvli soha ki nem irtható mindenhatósága.
Külön említeném a mindenáron való szimmetriára törekvést. Látszik, hogy akik berendezték, merev szabályok szerint élik óccsó életecskéjüket. És valóban. Minden nap ugyanaz a verkli. Még a mosdóba is időpontra mennek, nem a szükségletek szerint.
Vegyük most már közelebbről is szemügyre ezt a szeméthalmazt! Induljunk el balról, nem mintha lenne jelentése.
        Egy pár szélmalom. Egy pár kibaszott porcelán szélmalom. Miért! Uram miért versz engem ilyesmivel?!
Ti nem láthatjátok, de én tudom, hogy a szélkereket egy 4x40-es félgömfejű csavar tartja, ami belelóg a térbe, ezáltal még rondábbá teszi a látványt. Ezen megoldás a paraszti kreativitás szép példája.
-Mivel tegyük vissza a szélkereket annyuk?
-Há valami erős csavarral, hogy túléljen még egy atomot is.
És lőn. Egyből kettő is, hogy egyforma legyen a két oldal. Egy pár porcelán elefánt a szerencse jegyében.
A fáma szerint csak az a felemelt ormányú elefánt hoz szerencsét tulajdonosának, amit ajándékba kapott, s jó szívvel adták.
Parasztjaink bizonyára egymást ajándékozták meg, mert nincsenek barátaik. Van viszont egy közös szerelmük, a britt királyné. Minden bankón, minden érmén az ő orcája díszeleg. Nagyjából.
Elképzelem, hogy parasztné így szóla a paraszthoz:
-Dől a pénz, van mit a tejbe aprítani, de kellene még egy kis szerencse. Hátha nyerünk, vagy ilyesmi, és akkor még több pénzünk lesz. Eriggyünk ki a használt cikk piacra, nézzünk elefántot. Ha találunk öt penny alatt, akkor veszünk. Te nekem, én neked, mert csak úgy érvényes.
Találtak, de csak picikét, megvették, hazavitték, kitették.
    Kényelmesen hátradőltek, úgy szemlélték határtalan ízléstelenségük immár burjánzásnak indult sarjait.
De most jön a kedvenc.
A két plasztikból fröccsöntött nyúlmalac.
Ismét csak képzeletemre hagyatkozom, mikor felvázolom, hogyan kerülhetett a lakásba ez a két rettenet.
Helyszín a Car but, a helyi ócskapiac, annak is a szemétgyűjtő konténere, mert szerintem ott végezték volna, ha ízléspartizán barátaink nem karolják fel őket.
-Záróra van apjok. Eriggyünk ki a szemetes konténerhez, hátha találunk valami értékeset. Emlékezz, hogy    majdnem mindent onnét szereztünk be!
-Gyerünk no, hisz ingyen van a szemét, és nem is ismer senki errefelé.
-Némmá anyjok! Milyen bájos figurák. Dejsze jó lesz ez a párkányunkra. Olyanok mint mi vagyunk.
 Kövérek és randák. Önarckép. He?
    És méltó helyükre kerültek a figurák.
A következő tárgyaknál megbomlik a rend.
Lehet nem volt két egyforma szardarab, amit kitehettek volna még, ezért balról egy aranyozott műanyag álló óra, jobbról pedig egy kalocsai vagy mittudomén milyen /megmondhatná egy autentikus személy/ motívumokkal díszített porcelán csengettyű díszeleg.
Az óráról nem beszélek, hátha van otthon valamely olvasómnak. :)
      A csengettyű.
Kérem szépen, a csengettyű, mint funkcionális elem, megszűnt létezni, mert leragasztották a kis golyót, ami a hangképzésben elengedhetetlen. Egyszerűen kiherélték.
Biztosan a női egyed volt. Aszondta:-Ehen egy golyó. Csak egy? Ammeg minek? Zitty. Leragasztom, ne kolompoljon itt nekem.
Nem azé vettem.
Így hatástalanítva immár méltán kaphatott előkelő helyet a párkányon. Majdnem a közepén.
Mert a közepet egy fiatal pár uralja.
Nem lehet tudni, hogy jegyesek-e, netán egy szerelmes pár.
Bár nem hiszem, mert ártatlan orcájukon ott van még a gyermekkor hamvas üdesége.
Bassza meg! Azért ez a mondat ott van, nem? El is olvasom még egyszer. :)
Lehet testvérek, de ezt az alkotójából kellene kiszednie Jack Bauernek. De nagyon rábíznám az olyanokat, akik ilyet alkotnak.
Egy a lényeg. Beleillik a társaságba, ami ott díszeleg a nappali fő helyén.
Befejezem legott, mert eszembe jutott, túl sok karaktert áldoztam már előző landlordunkra és becses nejére.
Isten óvjon az ilyen emberektől!